Life Is Us!

A neked való embert keresd!

2017. március 15. 20:00 - Lifeisus

 

 

 

 

 

people.png

 

 

Kép: Pixabay

 

Sokan vagyunk úgy, hogy borzasztóan érezzük magunkat már alapból az emberek, vagy csak bizonyos alakok mellett. Ha ismerős ez az érzés, akkor nyugi, egyáltalán nem biztos, hogy veled van a baj. Ám ahhoz, hogy a helyzet változzon, fontos, hogy amennyire csak lehet, a neked való emberek társaságát keresd. Íme néhány tipp, hogy miről ismerheted fel őket.

 

Én aztán tudom, mit beszélek, mert nem igazán voltam emberbarát. Nem mintha egyáltalán nem lettek volna körülöttem olyan emberek, akikkel jól kijöttem. Merthogy voltak, csak nem elegen. Jóval többen voltak náluk az idióta vagy a szemét alakok, vagy azok, akikkel egészen egyszerűen csak nem találtuk meg a közös hangot, mivel fejben valahol fényévekre voltunk egymástól.

A terapeutám éppen ezért bevezette a nekem való emberek fogalmát, így most azon vagyok, hogy őket gyűjtsem magam köré. Azt hiszem, mindenkinek ezt kellene tennie, akkor sokkal kiegyensúlyozottabbak lennénk. Persze az is igaz, hogy mindannyiunknak másvalami, ill. jelen esetben más valaki a jó. Ám van néhány szabály, ami az összes nekünk való emberre jellemző.

1. Mellettük el tudunk lazulni, és önmagunk lehetünk.

Volt már olyan, hogy valami tök kényelmetlen göncöt kellett felvenned csak azért, hogy a többiek meg ne szóljanak? Vagy, hogy ugyanezért a lakásodat kellett teljesen puccba vágnod? Az ilyen és hasonló esetekben egész biztos baromira feszülten tetted a dolgodat. Mert hát mindenki így érez, aki másoknak akar megfelelni. Ilyenkor alapból ott van benne a görcs, hogy mi lesz, ha véletlenül elront valamit? És amúgy is állandóan egy szerepet kell játszania, ami borzasztóan fárasztó talán még akkor is, ha az illető történetesen egy istenadta színészi tehetség.

A neked való emberek jelenlétében viszont nem kell megjátszanod magad. Az lehetsz, aki valójában vagy.

 

 

people2.jpg

 

 

Kép: Pixabay

 

Sőt, még abból se csinálnak ügyet, ha épp nem a legjobb formádat hozod, mert mondjuk fáradt vagy. Nem ítélkeznek fölötted. Pontosan tudják, hogy te egy ügyes, jó fej emberke vagy, aki most egy kicsit szét van esve.

2. Ők egyenrangú félként kezelnek minket.

Sajnos sok olyan emberi kapcsolat van, ahol szó sincs ilyesmiről. Van, aki csak akkor érzi jól magát a bőrében, ha elnyomhatja a körülötte lévőket. Másoknak az okoz örömet, ha találnak valakit, akit sajnálhatnak. Ezzel bizonyítják főleg saját maguknak, hogy ők mennyivel többek szerencsétlen sorsú emberrtársuknál. Erről részletesen itt írtam. Én mindkét típusnak voltam már az áldozata, így pontosan tudom, milyen frusztráló tud lenni egy ilyen kapcsolat.

A neked való emberek viszont abszolút egyenrangúnak tartanak téged.

 

 

people3.jpg

 

 

Kép: Unsplash

 

Akkor is így tesznek, ha látszólag feljebb állnak nálad, mert pl. valamelyikük a főnököd.

3. Egyetértünk velük az élet alapvető kérdéseiben.

 

 

people4.jpg

 

 

Kép: Pixabay

 

Természetesen olyan nincs, hogy valakivel száz százalékig, mindenben egyetértsünk. Annak idején olvastam két nagyon érdekes, a párkapcsolatról szóló cikket. Az egyiket az NLCafe-n, a másikat pedig a Girl Power blogon. Mindkét cikkben felsoroltak néhány alapvető kérdést, amiben a pároknak közös nevezőre kell jutniuk, ha működőképes kapcsolatot szeretnének.

Én pedig hozzá teszem, hogy ez nem csak a párkapcsolatokra igaz. Ugyanez a helyzet pl. a barátaiddal, vagy mondjuk a lakótársaddal az albérletben. Minél közelebb kerülsz valakihez, annál több alapvető dologban kell egyeznetek. Máskülönben úgy érezheted, hogy megfulladsz a szóban forgó kapcsolatban, és ez az érzés akár gyűlöletté is fajulhat. Az utóbbi akkor fordulhat elő, ha a másik fél túlságosan rád akarja erőltetni a saját elveit. Nálam pl. ilyen a kutyakérdés. Nagyon szeretnék egy kutyust, és azt, hogy a hozzám közel állók kutyabarátok legyenek. Vagy ha nem is lesznek azok, legalább fogadják el, hogy én viszont nagyon is szeretem ezeket a csodálatos négylábúakat, akik közül egy hozzám tartozik.

4. Nem feltétlenül a külső körülményeink, hanem a gondolkodásunk hasonló.

 

 

people5.png

 

 

Kép: Pixabay

 

Ha nem lennék látássérült, ezt a pontot talán nem raktam volna be. De hát annyiszor hallottam, hogy a többi látássérülttel egész biztos puszipajtások vagyunk! Hát persze, nagyon jóban vagyok közülük azokkal, akik hozzám hasonlóan gondolkoznak.

Amúgy meg hiába élnek bizonyos emberek azonos élethelyzetben, ez nem jelenti azt, hogy a véleményük is egyezik. Annyira nem, hogy sokan képesek egymás torkának ugrani, ha élőben nem is, de legalább virtuálisan, legyen szó látássérültekről, kismamákról, vagy bármilyen más embercsoportról. Az én ismeretségi körömben nagyon sokféle ember van. Különböző korúak, más és más körülmények között élnek. Ám szuperül megvagyok közülük azokkal, akik nagyjából úgy állnak az élet kérdéseihez, mint én.

Na és akik nem valók nekünk?

Mert hát nyilván vannak ilyen alakok, méghozzá nem kevesen. És vannak köztük olyanok, akik nagyon sokat árthatnak nekünk, pl. jól átverhetik a fejünket. Bárbel Mohr a Hogyan rendeljünk jól az Univerzumtól című könyvében remekül leírja, hogy miképp kezeljük azokat, akik nem szimpatikusak nekünk. Eszerint igyekezzünk minél kevesebbet érintkezni velük, és ha ez nem megy, akkor legalább annyit tegyünk meg, hogy ne agyaljunk folyton a hülyeségeiken. Az írónő ezt úgy hívja, hogy a tiszteletteljes elhatárolódás. Tudod, egyszerűen be kell venned a jó öreg leszarom tablettát!  

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lifeisus.blog.hu/api/trackback/id/tr412328821

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A neked való embert keresd! 2018.06.01. 02:47:39

              Kép: Pixabay   Sokan vagyunk úgy, hogy borzasztóan érezzük magunkat már alapból az emberek, vagy csak bizonyos alakok mellett. Ha ismerős ez az érzés, akkor nyugi, egyáltalán nem biztos, hogy veled van a baj. Ám ahhoz, hogy a h...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása