Kép: Disney | ABC Television Group/Flickr

Mert az Rtl egyik legújabb sorozata főszereplője annak is sok erőt adhat, aki nem a betege.  

Már az is nagy szó, hogy engem olyasmire vett rá, amiről még két hónappal ezelőtt is azt gondoltam, hogy semmiképpen se vagyok hajlandó megtenni. Mert tulajdonképpen egyáltalán nem szeretem a kórházsorozatokat. Ha elkezdődött a Vészhelyzet vagy valami hasonló műsor, azonnal elkapcsoltam a tévét, egyszerűen nem bírtam nézni az ilyesmit. Csak hát Dr. Murphy (Freddie Highmore) valahogy más.

Ezt már az első pillanattól kezdve éreztem a srác stílusán. Mondjuk, nagyon hatásos belépője volt, az egyszer biztos. És egyből kiderült számomra, hogy ő egy nagyon figyelmes ember. Oké, egész biztos lelkiismeretes volt az az orvos, aki épp egy súlyosan sebesült kisfiút látott el. Az azonban csak ennek a srácnak tűnt fel, hogy a doki nem jó helyen akarta elszorítani a vérzést. Egy felnőttet valóban meg lehetett volna menteni, a gyereket viszont megölhette volna ugyanazzal a fogással.

Az a személyeskedésbe menő vita is érdekelni kezdett, amelynek ugyanez a fickó volt a tárgya. Ekkor már tudhattuk, hogy ő Shaun Murphy, és sebész rezidensnek jelentkezett San Jose egyik legnevesebb kórházába. Az egészségügyi intézmény igazgató tanácsa vegyes érzésekkel fogadta azt a tényt, hogy ő egy autista ember, én viszont pont ezért döntöttem úgy, hogy nézni fogom ezt a sorozatot.

Dr. Glassman (Richard Schiff) merész húzása is nagyon tetszett. Nem tudom, hogy rajta kívül bárki hajlandó lenne-e egy olyan ajánlatot tenni, hogy amennyiben az általa kiszemelt munkaerő nem képes rendesen ellátni a feladatát, ő lemond a kórház elnöki posztjáról. Persze jól ismerte Shaun képességeit, hiszen tizennégy éves kora óta gyakorlatilag ő nevelte a fiút.

És az biztos, hogy a kiváló memória, térlátás és elemzőképesség nagyon előnyös tulajdonságok egy sebész esetében. Még úgy is, hogy mindezek abból adódnak, hogy ő savant-szindrómás is. Ez azt jelenti, hogy valakinek hiányoznak, vagy nagyon alacsonyszintűek bizonyos alapvetőnek mondott képességei, más területeken viszont kiemelkedően teljesít, olvashatjuk a Wikipédián.

Természetesen a kommunikáció is alapképességnek számít, Shaunnak pedig ez nehezen megy. Mondjuk, az is igaz, hogy egyből a mély vízbe cuppant, hiszen a már említett sérült kissráccal a reptéren találkozott, amikor épp állásinterjúra ment, és végül ő látta el a gyermeket.

Mivel kiderült, hogy ehhez egy késre is szüksége van, bement a biztonsági szolgálatra, hogy kérjen egyet. Azt azonban nem tudta rendesen elmondani, miért van rá szüksége, így végül elemelte az egyik élesnek tűnő eszközt. Amikor beértek a kórházba, nem volt képes elmagyarázni, hogy miért gondolja, hogy a kiskölyöknek feltétlenül szívultrahangot kell csinálni. Még szerencse, hogy az orvosok végül rájöttek, hogy igaza van.

Persze aki azt mondja, hogy nincsenek nehézségei, amikor teljesen új feladatot kap, az hazudik. Ennek a srácnak meg történetesen az infók átadása okozott problémát. A kisfiú életét viszont megmentette, nélküle esélyes, hogy nem jutott volna el élve a kórházig.

A magánéletben a kommunikációval, mint olyannal továbbra is gondjai vannak, ezt a legutóbbi epizódban is láthattuk. Az már más kérdés, hogy a legtöbb ember érthető módon nem képes megfelelően reagálni amikor épp ki akarják rabolni. A betegeivel viszont igyekszik szót érteni, és ez az, amit mindenképpen értékelnünk kell. Vagyunk egy páran, akik már sok orvossal találkoztunk az életünk során, és valószínűleg mindannyian belefutottunk egy, de inkább több olyan dokiba, aki nem vette erre a fáradtságot.

Azért nem lehet könnyű emberekkel dolgozni olyasvalakinek, aki nem csípi a testi érintkezést, a szemkontaktust, meg azt, ha kérdéseket tesznek fel neki. Ill. csak azt tartja elfogadhatónak, ha ő kezdeményezi az interakciót. A kollégái persze ezt eleinte nem igazán díjazták. Ez tulajdonképpen érthető, de nekem – és szerintem ezzel nem vagyok egyedül – Dr. Claire Browne (Antonia Thomas) hozzáállása a legszimpatikusabb, aki viszonylag hamar megtalálta a sráccal a közös hangot.

(néhányan a sorozat stábjából)

Kép: Disney | ABC Television Group/Flickr

Nekem egyébként nagyon is tetszik, ahogy Dr. Murphy áll a munkához. Az, hogy lelkiismeretesen dolgozik, tényleg belead apait-anyait. Azon viszont egy kicsit se görcsöl, hogy bevágódjon a többieknél.

Mondjuk, esélyes, hogy fel se fogja, hogy sokak szerint mekkora jelentősége lehet annak, hogy az ember jóban legyen a munkatársaival. Az meg azért talán túl kemény kritika volt, amikor a kollégája büszkeségét, a saját maga által pörkölt kávét azzal a rövid mondattal véleményezte, hogy „Bőr szaga van.” Mondom ezt úgy, hogy én se vagyok oda eme italért. Az viszont jó húzás volt, amikor közölte a közvetlen főnökével, hogy „maga nagyon arrogáns.” Nyilván azért jön ez nekem ennyire be, mert amúgy melyikünk merne így beszélni a felettesével?

És nagyon is jól jött ez a nyers őszinteség annak a gyógyíthatatlan beteg, rákos kisfiúnak, aki így végre valakivel nyíltan beszélhetett a betegségéről, amit a szülei eltitkoltak előtte.

Az egyértelmű, hogy Dr. Glassmannek igaza lett, hiszen hamar kiderült, hogy életmentő lehet, ha egy ilyen „fura” fickó dolgozik a kórházukban. Sohase fogom elfelejteni, ahogy az éjszaka közepén verte egy család ajtaját, mert a kislány laboreredményei túl magas értékeket mutattak. Egy „normális” ember ilyet nem csinál, ugye? Márpedig ez kellett ahhoz, hogy a kiscsaj megérje a reggelt. Legyünk őszinték: azt a zseniális megoldást is életmentőnek tekinthetjük, amellyel Dr. Murphy elérte, hogy egy tizennyolc éves lánynak ne váljon érzéketlenné a nemiszerve.

Egy számomra nagyon ismerős helyzettel is találkoztam az egyik epizódban. Arra gondolok, amikor Shaun egy nála sokkal rosszabb állapotban lévő sorstársa szülei nem járultak hozzá, hogy ő is jelen legyen a fiuk műtétjén. Látássérültként sok hasonló esettel találkoztam. Mármint azzal, hogy sokak szerint minden látássérült egyforma, így ha XY nem képes valamire, az nyilván nekem se fog menni. Azt viszont értékeltem, hogy szépen kiállt a kiemelkedő képességű sebész rezidens mellett a szóban forgó beteg, sőt még Dr. Melendez (Nicholas Gonzalez, az addig tényleg arrogáns főnöke is.

Egyébként ez a sorozat alapból a szemem miatt vált számomra érdekessé, ezért fedeztem fel benne egy komoly mondanivalót. Arról természetesen fogalmam sincs, hogy a való életben egy Shaunhoz hasonló ember boldogulna-e orvosként. Egyvalamit viszont biztosan tudok, és azt nagyon jól kimondja ez a film. Az egyértelmű, hogy mindegyikünknek meg vannak a magunk határai, és ez nyilvánvalóan nem csak az ún. fogyatékkal élőkre igaz. De ezek a határok nem feltétlenül ott vannak, ahova a társadalom számos tagja képzeli azokat!

(néhányan a sorozat stábjából+az ABC Televízió elnöke)

Kép: Disney | ABC Television Group/Flickr

Azért vannak olyan jelenetek, amiket nehezen bírok. Amikor az emberkék kibontva fekszenek a műtőasztalon, az nagyon kemény nekem azok után, hogy Édesanyámat többször is műtötték. Ám ettől függetlenül megfogom nézni az összes epizódot, mert érdekel, mi lesz ennek a nem mindennapi módon gondolkozó dokinak a sorsa.

Annak idején, amikor a pályaválasztásról volt szó, a tancsijaim nagyon kevésféle lehetőségről beszéltek nekem. Az sem volt ritka, hogy valaki a mások által használt életreceptet akarta lenyomni a torkomon. Ezek helyett inkább egy ilyen filmre lett volna szükségem! Szerintem ez a sorozat mindenkié, aki azt gondolja, hogy az élet több annál, amit az átlag ember elképzel róla.            

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.