Kép: Wikipédia

Cesar Millan és James Redfield munkái nagyban megváltoztatták a gondolkodásomat. Az alapvető változáshoz azonban még szükségem volt valamire: Bárbel Mohr Hogyan rendeljünk jól az Univerzumtól című könyvére.

Miután elolvastam Redfield könyveit, sokkal magabiztosabbban és tudatosabban álltam az élet dolgaihoz. Már biztos voltam benne, hogy a sorsomat én magam irányítom, és tippeket is kaptam ahhoz, hogy ezt miképp tudom összehozni. Ezzel hatalmas lépést tettem előre. Ám sajnos ez kevésnek bizonyult a boldogulásomhoz.

A célom ugyanis az, hogy azt szeretném csinálni, amit sokan nem tesznek meg, nevezetesen a saját életemet akarom élni. Már tudtam hinni abban, hogy ez lehetséges, ami egyértelműen félsiker. Ám a helyzet az, hogy ehhez gyökeres változásra van szükségem: új munkára, más életvitelre, sőt még új lakóhelyre is.

Redfield jóvoltából megtanultam hatékonyan imádkozni, ami nyilván az alap, de persze önmagában nem elég. Ezen kívül rengeteg mindent kell még tennem. És idővel úgy éreztem, hogy szép lassan összeomlok a feladatok súlya alatt. Szinte képtelen voltam előrehaladni. Csak egyhelyben toporogtam, és átkoztam a sorsot, amiért ilyen szar helyzetbe kerültem. Oké, azt már tudtam, hogy képesek vagyunk uralni az életünket, ám erről sejtelmem sem volt, amikor beleestem abba a bizonyos képzeletbeli gödörbe, amiből ekkor képtelen voltam kimászni.

Egy könyv csak profiknak

Természetesen Zsuzsa, a terapeutám észlelte mindezt, és már pontosan tudta, mit kell ilyenkor tennie. A Redfield-regények sikere nyomán most ismét egy könyvet ajánlott. Ezt Bárbel Mohr írta, és az a címe, hogy Hogyan rendeljünk jól az Univerzumtól. Ez egy ömfejlesztő anyag, ami arról szól, hogy miképp tudjuk jobbá tenni az életünket a gondolataink teremtő erejével. Ahogy ezt a mondatot elolvastad, talán azt hiszed, hogy ez a mű csupán egy az önsegítő könyveknek nevezett tucattermékek közül, amelyek pl. gyors meggazdagodást ígérnek mondjuk olyan tanácsokkal, hogy rezegj rá a gazdagság frekvenciájára, vagy ilyesmi. Ám biztosíthatlak róla, hogy ez egyáltalán nem így van.

Az írónő ugyanis lényegében azt írja le, amit Redfield is a Shambhala titka című regényében, csak ő teljes egészében ismeretterjesztő formában és rengeteg gyakorlati példával színesítve tálalja mindezt. Az utóbbit már az is mutatja, hogy a mű alcíme, Gyakorlati tanácsadó csak profiknak! Így örömmel vettem kézbe ezt a könyvet, miután megtudtam, hogy akkor én Zsuzsa szerint profi vagyok.

Hamarosan az is kiderült, hogy ő lelkileg már egészségesnek tart engem. A mű ugyanis azzal kezdődik, hogy a benne található gyakorlatokat, mivel  ezek egy része igen erős érzelmeket szabadíthat fel, csak az ebbe az embercsoportba tartozóknak javallott egyedül végezniük. A többieknek célszerű ehhez egy terapeuta segítségét igénybe venniük. Nos, velem az volt a helyzet, hogy Zsuzsától már sokszor hallottam azokat a mondatokat, amelyeket ez a hölgy leírt, de hát szükségem volt a megerősítésre.

A saját világunk tényleg a saját tükrünk

Abban is megerősített ez a mű, hogy Redfield igazat beszél, amikor az ima erejét hangoztatja. Persze én ebben sohase kételkedtem, ám Bárbel tudományosan is alátámasztja a gondolataink teremtő erejét, és ezzel alaposan megkönnyíti, hogy higgyünk benne.

Itt van pl. az a jól ismert tény, hogy a külvilág a bennünk lévő gondolatok tükre, és az életünk során többnyire a miénkéhez hasonló hangulatú emberekkel találkozunk. Már több tudós is felfedte, hogy ez pontosan miért van így. Ők azt mondják, hogy amikor az ember érez valamit, az agyában bizonyos idegsejtek fokozottan kezdenek működni. A vele szemközt álló személy agyában egy csoport ún. tüköridegsejt rögtön szimulálni kezdi mindezt.

Kép: Viewminder/Flickr

Ezenkívül a kutatók egy másik nagyon érdekes dolgot is kiderítettek az emberi agyról. Eszerint ugyanazok az idegsejtek lépnek benne működésbe, ha elképzelünk egy adott eseményt, mint akkor, amikor az valóban megtörténik velünk. Tehát az agyunk gyakorlatilag nem tud különbséget tenni a valós és az elképzelt dolgok között.

Azt, hogy a saját valóságunkat mi magunk teremtjük meg, a kvantumfizika is alátámasztja. Az anyag atomokból áll, azok pedig atommagból és elektronokból, amelyeket légüres tér vesz körbe. Az atomok alkotórészei állandó mozgásban vannak. Időnként még el is tűnnek, majd újra felbukkannak, és mindeközben hatással vannak más anyagok atomjaira. Eszerint szubatomi szinten végül is minden össze van kötve mindennel.

A könyvben leírt tudományos felfedezéseket egyébként egy amerikai ismeretterjesztő film is bemutatja, amelynek a címe Mi a csudát tudunk a világról (What the Bleep do We Know). Én már láttam, jó kis film.

Amúgy velem tavaly történt olyasmi, amit csak ennek a kvantumfizikai jelenségnek a számlájára tudok írni. Egyszerűen nincs rá más észszerű magyarázat. Az akkori laptopom már kezdett öregedni, ami abban nyilvánult meg, hogy bekapcsoláskor eléggé nehezen jött meg a hangja. Gyakran ezt csak többszöri újraindítás után sikerült összehozni. Mivel én úgy dolgozom, hogy a számítógép mondja el nekem, hogy mi van a képernyőn, ez elég hülye vicc volt.

Viszont ennek ellenére álltam a sarat. Minden alkalommal abban a biztos tudatban kapcsoltam be a gépet, hogy én bizony szóra fogom bírni, még ha sokára is. Ez így is történt, végül mindig megszólalt, ám gyakran ez kb. harminc percet vett igénybe. De volt a Föld bolygón egy hely, ahol rögtön a bekapcsolás után beszélni kezdett. Jártam akkoriban egy írótanfolyamra, ott történt mindez.

Nagyon szuper, hogy ez így alakult, mert űber-gáz lett volna, ha emiatt nem tudtam volna rendesen jegyzetelni. Na jó, senki nem harapta volna le a fejemet, de akkor is… Így valószínűleg az én atomjaim szuggerálták a kis gépem atommjait, hogy most aztán tessék rendesen viselkedni!

Figyeljünk arra, hogy mire figyelünk!

Szóval ez a mű csupa olyasmit mutat be, amit a gyakorlatban is megtapasztalhatunk. Itt van pl. a figyelem törvénye. Eszerint, ha folyton azon agyalunk, amit el szeretnénk kerülni, egész biztos bevonzzuk azt. Ezt a jelenséget Redfield is emlegeti, amikor a negatív imáról beszél. Így, bár nyilván figyelembe kell vennünk a minket fenyegető veszélyeket, azért inkább arra kell gondolnunk, amit el szeretnénk érni. Pl. ha úgy érezzük, hogy bújkál bennünk valami baci, nem azt kell mondogatnunk, hogy "Nem vagyok beteg.", hanem azt, hogy "Egészséges vagyok."

A dolognak ez a része jól megy nekem. Könnyedén megtanultam, hogy pozitív kicsengésű mondatokat mondjak magamnak. Ám ettől függetlenül nem olyan egyszerű a negatív képektől megszabadulni, legalábbis nekem egyáltalán nem az. Az előző részben már írtam, hogy a környezetemben nem mindenki ért egyet azzal, hogy meg szeretném változtatni az életemet. Én hülye pedig folyton elképzelem, amint heves csatákat vívok ezekkel az emberekkel. Ám mióta olvastam erről a törvényszerűségről, igyekszem a kezdet kezdetén leállítani ezeket a képzeletbeli jeleneteket, így a valóságban is sokkal kevésbé történnek meg.

A szerző azt írja, hogy mindenkinek van egy belső szűrője, és ezen keresztül látja a világot. Ami ezen a szűrőn kívül esik, azt egyszerűen észre se vesszük, vagy ha igen, akkor se sokat foglalkozunk vele. Így, ha ez a szűrő negatív, szépen pozitívvá kell alakítanunk. Ez az, ami ráférne az egész országra!

Szeressük magunkat gyerekek!

Az önszeretet szintén olyasmi, ami mindannyiunk számára nagyon fontos. Mert ha azt akarjuk, hogy az emberek kedveljenek bennünket, akkor először is saját magunkat kell szeretnünk. Ez nem tévesztendő össze az önelégültséggel. A negatív érzéseinket pedig nem szabad elfojtanunk, mert azzal csak növeljük azok erejét. Ehelyett szeretettel el kell fogadnunk azokat, és akkor majd szép lassan eltűnnek.

Egy biztos: most már azon vagyok, hogy szeressem magam. Ha pedig elszúrok valamit, abból se csinálok nagy ügyet, mert tudom, hogy jófej vagyok, meg ügyes, meg minden, csak ez az adott művelet épp most nem sikerült, de legközelebb menni fog. Akkor is az önszeretetre gondolok, ha olyasmit csinálok, ami másnak esetleg nem tetszik. Pl. nem azt mondom a kedves ügyfélnek, amit az hallani akar. Szóval mióta olvastam ezt a könyvet, az önszeretet érzése már sok nehézségen átsegített.

Tiszteletteljesen elhatárolódni

Bárbel a hülye emberek kezelésére is ad egy hasznos tanácsot. Az ugye nem jó, ha túl sokat agyalunk az ilyen élőlények baromságain, mert azzal csak azt érjük el, hogy egyre több és több bajunk lesz velük. Viszont attól még nem kötelező egyetértenünk azzal, amit ezek az alakok tesznek, és nem kell őket a keblünkre ölelnünk.

Az írónő ehelyett a tiszteletteljes elhatárolódást javasolja. Eszerint célszerű a minimálisra csökkentenünk az érintkezést azokkal, akik nem szimpatikusak nekünk. Persze ez nem mindig megy, de már az is sokat számít, ha a gondolatainkat nem pazaroljuk az ilyen személyekre. Szóval akkor az a jó, ha a lehető legkevesebbet gondolok a kolléganőimre, meg arra, hogy miképp kellene kitekerni a nyakukat!

Az átalakulásom naplója

A könyvben rengeteg gyakorlat van, amelyekkel megerősíthetjük a tanultakat. A paletta rendkívül színes. Van, amelyikhez csupán gondolkodni kell, máskor azt ajánlja a szerző, hogy pl. találjunk ki egy rövid jelenetet, és énekeljük meg táncoljuk el a tükör előtt az elképzelteket. Természetesen nem kötelező az összeset elvégezni, elég kiválasztani azokat, amelyek a legtesthezállóbbak nekünk.

Rám a legnagyobb hatással az átalakulásom naplója volt. Ez arról szól, hogy három hónapig minden nap le kell írnunk, hogy aznap mi történt velünk, de nem ám akárhogy. A negatív történéseket ugyanis pozitívvá kell alakítanunk. Pl. ha egy adott napon felbosszant egy ügyfél, akkor azt kell írnom, hogy tökéletesen uraltam a helyzetet, és teljesen nyugodt maradtam. Ha komolyan vesszük ezt a projektet, az nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megváltoztassuk a gondolkodásunkat.

Írtam is szorgalmasan ezt a naplót, ám az események végül máshogy alakultak, mint ahogy terveztem. Kb. egy hónapja dolgoztam rajta, és hatásosnak is tűnt, ám akkor azt a hírt kaptam, hogy meghalt az unokaöcsém. Gondolom egyetértünk abban, hogy ez nem olyasmi, aminek csak úgy ki lehet találni a pozitív változatát, így szépen abba is hagytam az írásst.

Aztán amikor összeszedtem magam, elkezdtem egy újabb naplót, de ez már egy kicsit máshogy nézett ki, mint az előző. Itt ugyanis nem egy-egy napom eseményeit soroltam fel, hanem bejegyzéseket gyártottam arról, amit épp fontosnak éreztem leírni. Mindig azon voltam, hogy ezeknek a posztoknak legyen pozitív töltetük. Egyszer pl. arról írtam, hogy milyen hihetetlenül szar napom volt, de aztán annyira jó volt a kutyákról tanulni!

A legnagyobb haszna ennek a munkának az volt, hogy így tanultam meg folyékonyan fogalmazni. Régebben nehezen találtam meg a szavakat, pláne ha fáradt voltam. Ekkor viszont már annyira jól ment az írás, hogy a laptopom valósággal hozzáragadt a kezemhez!

Tudom, hogy nem szabad az irományainkat kilóra mérni, de azért fontos megjegyeznem, hogy egy hónap alatt annyi oldalt gyártottam, mint régen fél év alatt. Ezek után önhatalmúlag úgy döntöttem, hogy befejezem a naplóírást, mert a munkám meghozta a gyümölcsét. A bejegyzések készítése ugyanis annyira nagy hatással volt rám, hogy már tényleg másképp láttam a világot, mint azelőtt. Utána kb. másfél hónapig egy igazi energiabomba voltam, és ekkor döntöttem el, hogy blogger szeretnék lenni.

Oszd meg az örömeidet!

A másik kedvenc gyakorlatom csak némi gondolkodást igényel. Bárbel azt írja, hogy az ember már csak olyan, hogy csupán akkor keresi a kapcsolatot az Univerzummal, ha valami baja van. Márpedig ez egyáltalán nem szép dolog. Ezért az írónő azt ajánlja, hogy az örömeinket is osszuk meg az Égiekkel. Ezt már csak azért is érdemes megtennünk, mert ez által szorosabbá válik a velük való kapcsolatunk. Így most már arra törekszem, hogy ezt szem előtt tartsam. Bevallom őszintén, azért hajlamos vagyok elfelejteni. Ám ennek ellenére már sok boldog pillanatomat tudattam az Univerzummal, és nagyon örültem, hogy erre lehetőségem adódott.

A pénzzel nem árt jóban lenni

Kép: Flickr, ezen belül: taxrebate.org.uk

A könyv szerintem egyik legfontosabb gyakorlati tudnivalója, hogy miképp lehetünk jó viszonyban a pénzzel. Merthogy az se mindegy ám, hogyan gondolunk eme csereeszközre. A figyelem törvénye ugyanis itt is érvényesül. Tehát, ha rossz érzésünk van, amikor pénzt kapunk, mert mondjuk keveselljük azt, vagy negatívan állunk ahhoz, ha fizetnünk kell valamiért, azzal csak azt érjük el, hogy egyre kevesebb jövedelmünk lesz.

Az írónő ezért azt javasolja, hogy pozitívan gondoljunk mind a bevételre, mind a kiadásra. A dolognak ez a része nekem még nem megy. Egyelőre ott tartok, hogy amikor éppen idegrohamot kapnék, mert sokallom a kiadásokat, azon nyomban leállítom magam. Persze azért már ez is haladás.

A szerző egyébként javasol néhány mondatot, amelyeket érdemes mondogatnunk magunknak a pénzzel kapcsolatban. Pl. azt, hogy „Az Univerzum gondoskodik róla, hogy mindig megkapjam, ami jár nekem.” Mivel amint már mondtam, gyökeres változásra van szükségem, és mindez azért eléggé merész vállalkozás lesz, ez a mondat nagyon sokat jelent nekem. Gyakran mondom magamnak.

A végkifejlet

Ez a könyv is nagyon sokat jelent nekem. Rengeteget segített abban, hogy pozitívan gondolkozzak, és az eddiginél erősebben tudjak hinni a jobb jövőben. Az teli találat, hogy Bárbel bemutatja a tudósok a saját valóságunk megteremtésével kapcsolatos kutatásainak az eredményét. Így, ha volt is bennem egy szemernyi kétely afelől, hogy az életemet én irányítom, ez a csodálatos mű végleg eloszlatta azt.

Nem mondom, hogy mióta elolvastam, minden szuper az életemben, mert nem akarok hazudni. Pl. az ezután következő augusztust és szeptembert nagyon szívesen kitöröltem volna a naptárból, annyira rossz volt ez az időszak. Viszont most már sokkal nehezebben térek le a helyes útról, és jóval könnyebben találok oda vissza, mint régen.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.