Kép: Pixabay

Mármint azokra a művekre gondolok, amelyeket mi magunk játszunk a saját életünk színpadán.

Mert több életvezetési szakértő is azt mondja, hogy mindannyian eljátszuk a magunk kis színdarabjait. Legutóbb Eckhart Tolle A most hatalma című könyvében olvastam erről. Ezeket a műveket az elménk írja, és ha tartalmilag nem is, de a hangulatukat tekintve általában valamiféle shakespeare-i tragédiához hasonlítanak.

Mindenféle történeteket kreálunk, amelyekben valaki, sőt, gyakran az egész világ bántani akar minket, nekünk pedig állandóan ez ellen kell küzdenünk. Vagy épp saját magunkkal, mert a darabban rajtunk kívül nincs más szereplő. Tolle szerint akkor is a magunk kis drámáját játszuk, ha elmerülünk az önsajnálatban, a bűntudatban vagy a szorongásban. Ezek a művek nagyon veszélyesek tudnak ám lenni. Egy idő után az énünk, az identitásunk részévé válnak, így tudat alatt nem is akarunk kiszállni belőlük.

Ismerős ez a helyzet? Nekem sajnos nagyon is az! Az én drámáim szereplői olyan alakok voltak, akik mindig alám raktak, hogy még véletlenül se élhessem a saját életemet, azt az életet, ami igazán nekem való. Ráadásul a „jóakaróim” mind társadalmilag megbecsült emberkék voltak nem kis rajongótáborral.

Ezért vagy velük harcoltam gondolatban, vagy pedig azokkal, akik arról akartak meggyőzni, hogy milyen fantasztikus emberekkel vagyok körülvéve, és egyébként is űber-szuper jó életem van. Egyik szereplő sem az én mocskos fantáziám szüleménye, mindannyian létező személyek. Biztos vagyok benne, hogy igazam van, mert egyikük sem olyan csodálatos, mint ahogy azt sokan gondolják. Ettől függetlenül nem túl jó ötlet ilyen drámákat játszani.

A saját csapdánkban

Kép: Pexels/Skitterphoto

Először is azért nem, mert árt az egészségnek. Amikor valaki nagyon fél, vagy baromira dühös, különféle káros anyagok keletkeznek a szervezetében. Persze az még nem baj, ha néha így érzünk.  Ha viszont ez rendszeressé válik, az gajra vághatja az ember immunrendszerét, teret adva a legkülönbözőbb betegségeknek.

Ráadásul az ilyen elmeállapot nagyon kimerítő. Ha pl. eszméletlenül mérges leszel valamiért, egy-egy ilyen eset után nagyjából úgy érezheted magad, mintha egész nap téglát kellett volna hordanod. Tényleg csak nagyjából, mert az ilyen fajta kimerültség sokkal kellemetlenebb a fizikai fáradtságnál.

De még ennél is nagyobb baj az, hogy az ember ebben az elmeállapotban nem igazán nyitott a jó dolgokra. Valószínűleg észre se veszi őket. Ezen a blogon már többször írtam a belső szűrőkről, amelyekről Bárbel Mohr könyvében olvastam. Mindannyian az ilyen szűrők alapján szemléljük a világot, csak arra figyelünk fel, ami ezen belül van. Így, ha ez mondjuk a szemét alakokra van állítva, akik folyton kiszúrnak velünk, akkor a normális embereket észre se vesszük, akárhányan is vannak körülöttünk.

Ezenkívül ki tudja hány szuper lehetőség mellett megyünk el anélkül, hogy az feltűnne nekünk. Talán nincs is energiánk ilyesmivel foglalkozni. A szorongás vagy a düh teljesen kiszívja az ember erejét, ha úgy igaziból átadja magát ezeknek az érzéseknek.

Persze lehet, hogy a lelked mélyén azt szeretnéd, ha végre megváltozna az életed. Csak hát egy-egy kimerítő nap végén kinek van energiája arra, hogy az új lehetőségek után kutasson? Ekkor az ember csak arra van hitelesítve, hogy üljön, és bámuljon ki a fejéből. Természetesen próbálkozhat mondjuk tévénézéssel, vagy akár olvasással is, de tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor az agyunk semmilyen értelmes tartalmat sem képes befogadni.

Ráadásul, ha eldöntötted, hogy szar a világ, akkor önkéntelenül is szarba fogsz nyúlni. Szintén Bárbel Mohrnál olvastam, hogy azt erősítjük, amire figyelünk. A negatív dolgokat persze tudat alatt gyarapítjuk, méghozzá nagyon sikeresen. Ha pl. állandóan azon agyalsz, hogy képtelen vagy normális munkát találni, akkor valamilyen titokzatos okból csupa olyan helyre fogod elküldeni az önéletrajzodat, ahol nem akarnak veled dolgozni. Na, ez egy saját példa volt!

Ne szeresd, hanem változtass!

Mármint nem kell szeretned a jelenlegi, nem feltétlenül kellemes élethelyzetedet. Még akkor sem, ha sokan talán megpróbálják lenyomni a torkodon ennek az ellenkezőjét. Ha folyton azt szajkózzák, hogy mennyire elégedettnek kellene lenned az életeddel, és szeretned kéne a körülötted lévő embereket. Esélyes, hogy néhányan ezt még azzal is megfejelik, hogy milyen sokan cserélnének veled. Neked viszont nem kell rájuk hallgatnod!

És nem is szabad, mert az csak önáltatáshoz vezet. Vagy valami ennél is nagyobb bajhoz. Ha pl. szar munkahelyed van, de bemagyarázod magadnak, hogy az a világon a legjobb hely, annak súlyos következményei lehetnek. A sok visszafojtott stressz megbetegíthet téged, méghozzá annyira, hogy nem fogsz tudni dolgozni se ott, se máshol.

A pozitív gondolatok természetesen nagyon fontosak. Már írtam arról, hogy miképp építettem be őket az életembe. Készítettem egy pozitív hangvételű naplót, de csak olyasmit tettem bele, aminek tényleg örültem, nem mások erőltették rám. Pl. arról rendszeresen megemlékeztem, hogy mennyire tetszett az aznapi Barátok közt.

Az is biztos, hogy nem szabad folyton a negatív élményeinken rágódnunk, mert azzal csak a fent leírt csapdahelyzetbe juttatjuk magunkat. Ehelyett a változtatásra kell koncentrálnunk. Természetesen az ember érezheti úgy, hogy nincs kiút, de lehet, hogy csak a már említett belső szűrőjét kell átállítania. Ez persze csupán az első, de amúgy nagyon fontos lépés. Ünnepeld meg magadban, ha képes voltál megtenni. Dicsérd meg magad, hogy milyen szuper ügyes voltál. És nem árt ugyanezt megtenned minden egyes lépésnél. ami közelebb visz a változáshoz. Sok ilyen lépés lesz, ha odafigyelsz a lehetőségekre.

Kép: Pexels

Ráadásul néhány nagyon jó ötlet is kipattanhat a fejedből. Nekem ilyen a Fél óra az életedért program. Szóval az van, hogy pár hónapja kerestem ugyan az álláslehetőségeket, de nem rendszeresen. Nemrég azonban eldöntöttem, hogy naponta fél órát mindenképpen rá tudok szánni még akkor is, ha mondjuk kb. ezer képet kell megkeresnem a bloghoz. Az biztos, hogy megéri ezen az ügyön dolgozni. Munkát még nem kaptam, de biztató válaszokat már igen.

Ha így állsz az élethez, akkor szépen véget ér a drámád. Tragikus hősből egy igazi hőssé vedlesz át, aki még a legnagyobb gödörből is képes kimászni!               

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.