Life Is Us!

Az én újévi fogadalmam: szálljatok el lufiálmok!

2017. január 05. 20:00 - Lifeisus

 

 

 

 

 

lufik.jpg 

 

 

Kép: Unsplash

 

Bár nem vagyok az újévi fogadalmak híve, tavaly mégis tettem egyet, és még számomra is meglepő módon nagyjából sikerült betartanom.  

 

Sokáig nagy álmodozó voltam. Gyönyörű kis sztorikat gyártottam, méghozzá saját magamról. Pl. sokáig képzeletben együtt éltem, és állatokat neveltem az Ausztrál expressz (egy tévésorozat – a szerk.) szereplőivel. Meg arról is gyakran álmodoztam, hogy a kutyusommal megnyerjük a vakvezető kutyák versenyét. Természetesen ezekben a történetekben mindig én voltam a legszebb, a legokosabb és a legügyesebb. Az pedig egy kicsit se érdekelt, hogy az ezekről való ábrándozás közepette az idő állandóan kifolyt a kezem között. Hihetetlenül jólesett ezekbe a sztorikba álmodnom magam, csak ez volt a fontos.

Persze ez nem volt épp a legjobb elfoglaltság, de amikor rászoktam, igazából nem tehettem mást. És ez részemről egyáltalán nem volt tudatos döntés. Úgy nézett ki, hogy eléggé sivár életem lesz, erről itt írtam. Az írói véna viszont már akkor is megvolt bennem, és arra használtam, hogy egy jobb világba képzeljem magam. Enélkül valószínűleg megőrültem volna!

Mars ki az álomvárból!

Így ez a magatartás szép lassan, de biztosan az életem részévé vált. Néha kicsit zavart, hogy ilyen elszállt agyú vagyok, de annyira azért nem, hogy változtassak a helyzeten. Csak hát Dumbledore professzor úr (a varázslóiskola igazgatója a Harry Potterben – a szerk.) megmondta, hogy rossz úton jár, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni.

Ez a mondat gyakran jutott eszembe, amikor eldöntöttem, hogy el szeretném indítani ezt a blogot. Mert hát az ilyesmi nagyon sok melóval jár, így világossá vált, hogy az időtinnentől kezdve nem szabad az ábrándozásra pazarolnom. Meg ugye, ha a konkrét valóságról akarok írni, azt nem árt alaposan megfigyelnem. Így a tavalyi évet azzal kezdtem, hogy megfogadtam, hogy szépen véget vetek az álmodozásnak.

Na de a világ annyira borzasztó!

Gyönyörű szép terv volt ez. Kár hogy a megvalósítása már egyáltalán nem volt olyan egyszerű! Mert közben meg a blog elindítása akadályokba ütközött, és ezzel együtt szinte lehetetlennek tűnt, hogy komolyan foglalkozzak az írással, én pedig ettől teljesen összeomlottam. És persze úgy éreztem, hogy a napjaimat csak egyvalami teheti szebbé. Egy kiadós álmodozás mondjuk egy jó zene vagy egy kutyusos Facebook-poszt mellett arról, hogy milyen sikeres ember vagyok. Abban viszont egy kicsit sem hittem, hogy ez a valóságban is be fog következni. Szóval úgy nézett ki, hogy a híres újévi fogadalmamat szépen elfújta a szél. Méghozzá jó messzire, mert ekkoriban szétszórtabb voltam, mint valaha.

Színes lufik és szürke hétköznapok

Mondjuk, legalább a szándék megvolt bennem, hogy ezen változtassak, így azt megtettem, hogy gondolkoztam a projekten. Eközben több fontos felismerésre jutottam.

 

 

beautiful-balloons.jpg

 

 

Kép: Pexels

 

Először is rájöttem, hogy ezek az általam elképzelt sztorik olyanok, mint a lufi. A lufi, ami szép nagy, gyönyörű, élénk színe van, és élmény vele játszani. De hát sajnos igencsak rövid életű. Nagyon könnyen kipukkad, és akkor abból a szépséges csodából mindössze néhány ronda gumicafat marad.

 

 

popped-balloon.jpg 

  

Kép: Quinn Dombrowski/Flickr

 

Az álmodozás is pont ilyen. Amikor az ember ezt teszi, valósággal a fellegekben jár. Olyankor minden gyönyörű szép és csodálatos. Na de az ilyen álmok is ugyanolyan hamar szétpukkannak, mint a lufik. Csak a rideg valóság marad utánuk, ami talán szürkébb és kegyetlenebb, mint amilyen előttük volt.

És ha már a szürkeségnél tartunk, amikor elkezdtem építeni az álmaimból a váramat, az én életemnek is ez volt a jellemző színe. Amint ez tudatosult bennem, arra gondoltam, hogy nyilván most már más módon is színesebbé tudom tenni. Ám sajnos nem tettem, hanem felfújtam még pár szép nagy lufiálmot.

A munka tényleg nemesít

Aztán jött egy fordulópont, amiről akkoriban még nem is tudtam, hogy valójában az. Kaptam ugyanis egy munkát, egy színdarabot kellett magyarra fordítanom. Komoly meló volt ez, ami maximális odafigyelést igényelt. Persze így időm se volt arra, hogy ábrándozzak.

Valahogy, miután befejeztem ezt a munkát, már sokkal kevésbé igényeltem az álomvilágot. Bár azért még teljesen nem mondtam le róla. Viszont hamar rájöttem, hogy ezt minél előbb meg kell tennem. Már jó úton haladtam afelé, hogy összerakjam ezt a blogot, és a körülményeim úgy alakultak, hogy ez nem is tűrt halasztást. El kellett kezdenem munkát keresni, és ha az ember valamilyen az írással kapcsolatos melót szeretne, nem árt, ha van egy jó blogja.

Mondjuk, időnként megjelent egy-egy lufiálom, de gyorsan elröptettem. Tudtam, hogy sokkal fontosabb dolgom van a merengésnél. Ezenkívül a tornázás is egyre fontosabbá vált az életemben. Na és ugye ezt is csak úgy tudja jól csinálni az ember, ha agyban száz százalékosan ott van.

Szóval tettem a dolgom, de nem úgy, mint egy gép. Azért jelentek meg előttem képek olyasmikről, amiket el szeretnék érni, ám ezek többnyire már nem váltak lufivá. Pl. ha eszembe jutott, hogy milyen pasit szeretnék, nem kezdtem el álmodozni, hanem csak azt mondtam magamnak, hogy egész biztos meg fogom kapni. Abban is biztos vagyok, hogy ha így állok az élethez, akkor meg fognak valósulni az álmaim. Mindent meg tudok ezért tenni, hiszen az ábrándozás már nem vesz el tőlem több időt és energiát.

Lufik helyett novellák

Időnként azért most is elém repül egy-egy képzeletbeli lufi. Ez persze érthető, hiszen volt idejük megszokni, hogy jó helyen vannak nálam. Viszont már egyre kevesebb ideig vannak velem. Nagyon hamar elengedem őket, hogy menjenek innen jó messzire! Nélkülük is boldogulok, sőt, így lehetek igazán boldog.

 

 

lufi.jpg 

  

Kép: Pexels/Tookapic

 

Ám ez nem azt jelenti, hogy végképp szakítottam az álmodozással, mert azért az jó is tud ám lenni. Ugyebár az írói véna hozta ezt ki belőlem, úgyhogy most az íráshoz használom. Ekkor nagyon jó szolgálatot tesz, hiszen így engedhetem igazán szabadon a fantáziámat. Na de az így készült alkotások már nem lufik, hiszen megmaradnak az utókor számára!

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lifeisus.blog.hu/api/trackback/id/tr4312087111

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az én újévi fogadalmam: szálljatok el lufiálmok! 2017.01.05. 20:16:43

                Kép: Unsplash   Bár nem vagyok az újévi fogadalmak híve, tavaly azért mégis tettem egyet, és még számomra is meglepő módon nagyjából sikerült is betartanom.     Sokáig nagy álmodozó voltam. Gyönyörű kis sztorikat gyártotta...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása