Kép: Pixabay

Az teljesen természetes, hogy nap mint nap különféle szerepekben kell helytállnunk. De tapasztalatból tudom, hogy ezek egyike sem megy túl jól, ha olyasmit kell eljátszanunk, ami nem illik hozzánk.

A múlt héten már írtam arról, hogy nem mindegy, milyen történetet játszunk el a saját életünk színpadán. Ahhoz, hogy ez ne tragédia, hanem sikersztori legyen, az alap a hozzánk illő szerep.

A génidegen szereposztás

Ám sajnos ez az, amivel sokan egyáltalán nem foglalkoznak. A társadalom már rég kiosztotta a szerepeinket, és a legtöbb ember ezeket játsza. És mindennek elmondja azt, aki nem kíván részt venni ebben a játékban.

Kép: Pexels

Nyilván vannak olyanok, akiknek tökéletesen megfelel ez a szereposztás. Meg olyanok is, akiknek viszont magát a poklot jelenti mindaz, amit mások megírtak nekik. Pláne ha az ember csupa nem testhezálló szerepet kap a nyakába, mint pl. én.

Az elsőt látássérültként kaptam, mert meg van ám határozva társadalmilag, hogy hogyan kell viselkednie annak, aki ebbe a csoportba tartozik. Ultra-kedves, méghozzá az égvilágon mindenkihez. Készséggel válaszol még a legidiótább kérdésekre is, és boldogan fogad minden segítséget abban az esetben is, ha azt egyáltalán nem kérte.

Aztán a jó nő szerepével is megismerkedtem. Megtanultam, mi kell ahhoz, ha az akarok lenni, pl. milyen ruhákat kell felvennem. És bár még nincs gyerekem, megtudtam, milyen a jó anya. Gyakorlatilag egy mindenes háztartási robotgép, ami mellesleg a gyerekeket is neveli. Ez neki tökéletesen megfelel. Más munkát csak akkor végez, ha muszáj, olyasmi pedig eszébe sem jut, hogy saját magára is időt fordítson.

Persze vannak olyan látássérültek, akik bárkivel szívesen szóbaelegyednek, az emberi hülyeség megnyilvánulásai pedig simán leperegnek róluk. Léteznek olyan nők, akik el sem tudják képzelni az életüket szoknya és tűsarkú cipő nélkül. És olyan anyák is, akik imádják a házimunkát.

Csak hát ez mind nem én vagyok! Ezek a dolgok számomra abszolút génidegenek. Így aztán majdnem embergyűlölő lett belőlem, sokáig meg voltam győződve arról, hogy egy degenerált csaj vagyok, és kis híján elment a kedvem attól, hogy valaha is gyerekem legyen, pedig imádom a kiskölyköket.

És pontosan tudom, hogy mások is frusztrálttá válnak, ha nem a hozzájuk illő szerepet játszák. És még szerencsésnek mondhatják magukat, ha tudják, hogy ez a probléma. Sokaknak azonban ez sem adatik meg. Csak élik az egy kicsit sem nekik való életet, és fogalmuk sincs, hogy miért olyan szar a világ, és miért érzik annyira rosszul magukat benne.

Az út önmagunk felé

Kép: Pexels

Persze megtalálhatjuk a nekünk való szerepeket, ám ez nem biztos, hogy könnyű, pláne ha már benne vagyunk egy tőlünk teljesen idegen élethelyzetben. Lehet, hogy nem is sikerül segítség nélkül, én konkrétan ezért mentem el a terapeutámhoz. Ő bevezette a nekem való emberek fogalmát, akikről itt írtam. Ők egyenrangú félként kezelnek engem, és nagyjából hozzám hasonlóan gondolkoznak. Most már csak az ő véleményük érdekel, más alakoké nem!

A testbeszédemen is nagyon sokat dolgoztunk. Már sokkal határozottabb a kiállásom, így az emberek is jóval komolyabban vesznek. Azt is tudom, hogy anyaként sem feltétlenül kell a végnélküli robotolás legyen a sorsom. Az írással szeretnék foglalkozni, és a gyerekek mellett majd nem kell lemondanom se erről, se az énidőről. Biztos vagyok benne, hogy alapvetően egy gyermek se várja az anyjától, hogy feladja önmagát.

Az egyik legfontosabb dolog, amit megtudtam magamról, hogy milyen jó hatással van rám az olvasás. Már képes vagyok kiszűrni, hogy melyik az a tartalom, ami jó nekem. Pl. a Léleknyomat blog ebbe a csoportba tartozik.

Ezen a különféle személyiségtípusainkkról olvastam. Arról, hogy ezeket milyen jól meg lehet ismerni a görög mitológiabeli istennők és istenek tulajdonságai alapján. Kiderült, hogy nekem elég sok jutott Arthemisz, a vadászistennő tulajdonságaiból, aki ugyebár nem éppen a társadalom által megálmodott nőtípus, férfiasnak mondható tulajdonságai is vannak. Szóval nem vagyok defektes, csak mert nem szeretem a szoknyát és a hosszú hajat! Egyszerűen ilyen a természetem, és kész!

Szerepelj állat módjára!

Kép: Pixabay

Nyugi, nem arra gondolok, hogy úgy kellene viselkedned, mint egy állat. Az viszont példaértékű, ahogy kiválasztják a filmek, színdarabok állatszereplőit.

A blogon már írtam Bill Berloniról, aki az USA-ban él, és menhelyi kutyákat képez színésszé gyakran a Broadwayre. Nagyon vigyáz arra, hogy mindegyikük csak a temperamentumának megfelelő munkát kapjon. Pl. egy pörgős ebtől nem várja, hogy egy egész előadás alatt egyhelyben üljön. Olyan feladatokat ad neki, amihez sokat kell mozogni. Szerencsére mások is így gondolkoznak, akik állatokat szerepeltetnek. És ehhez nem is kell Amerikáig elmennünk! Pl. Kincsemet több ló játsza a róla szóló sikerfilmben. Mindegyik jelenetben azt láthatjuk, aki a legjobban tudja teljesíteni az adott feladatot.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.