Kép: Petful.com
Talán azt gondolod, hogy fölösleges dolog ezen agyalni, mert mégis mi a fenét élhetnél, ha nem a saját életedet? Ám sajnos egyáltalán nem ez a helyzet. Tudat alatt ugyanis hajlamosak vagyunk a szüleink, a barátaink meg még a jó ég tudja kinek az életét élni, szóval mindenkiét, kivéve a saját magunkét.
Az élet egy író bőrében
Mivel mindig is kutyabarát voltam, nagyon szerettem Fekete István Bogáncs című könyvét. Imádtam a kutyust, sokat gondoltam rá akkor is, amikor már rég elolvastam a történetét. Ám volt egy negatív élményem is, ami sajnos túlságosan mély nyomot hagyott bennem. Bogáncs barátunk imádta, ha a nőnemű lények finom falatokkal kényeztették őt, engedelmeskedni viszont egyáltalán nem volt hajlandó nekik.
Nyilván nem ez volt a kutyákkal kapcsolatos későbbi kudarcaim egyetlen oka, de szerintem azért egy kicsit hozzájárult azokhoz. Legalábbis azon épületes gondolatom kifejlődéséhez mindenképpen, miszerint úgy látszik, a kutyázáshoz farok meg mogyorók kellenek! Persze ma már pontosan tudom, hogy ez nem igaz, és azt is, hogy az író miért így formálta meg négylábú karakterét. Az RTL XXI. század című műsorából tudtam meg, hogy nem voltak túl jó tapasztalatai az őt körülvevő nőkkel. A természet és az állatszeretet pedig valahol több fényévnyi távolságra volt ezektől az alakoktól.
Aki valaha is foglalkozott az írással, pontosan tudja, hogy valamilyen szinten még akkor is a saját élményeinket rakjuk a műveinkbe, ha az amúgy a képzeletünk szüleménye. Ez teljesen természetes, az viszont már űber-gáz, amit én csináltam. Merthogy egy bizonyos szinten elkezdtem élni Fekete István életét. Az ő tapasztalatait vettem át, és ez alapján határoztam meg a saját kapcsolatomat a kutyákkal.
A boldogtalan élet egy tuti receptje
Sajnos nem ez volt az egyetlen eset, amikor a mások élményei alapján szemléltem az életemet. Még csak azt se lehet mondani, hogy valami furcsa lény lennék ezzel a hozzáállással, mert a legtöbb ember így gondolkozik. Ill. tulajdonképpen nem is gondolkozunk, hanem csak automatikusan levonjuk a messzemenő következtetéseket.
A szüleink örökké marakodtak egymással, tehát a mi párkapcsolataink is csak szarok lehetnek. Gipsz Jakab már évek óta nem talál munkát, úgyhogy ez nekünk se fog sikerülni. Kis Pistának pedig van munkája, meg egy olyan főnöke, aki napi szinten lehordja őt a sárga földig, tehát az a világ legtermészetesebb dolga, ha így bánnak az emberrel.
Aki pedig már elmélyült a gyerektémában, egész biztos találkozott egy gusztustalan jelenséggel, ami szintén idevág. Arra az esetre gondolok, amikor valaki megkapja a szar anya címkét csak mert máshogy nevel, etet és gondolkozik, mint az a tökéletes szülő, aki boldogan éli áldozatkész életét XY fejében. Szerintem amikor ez a bizonyos XY ítélkezik, a saját gyerekkori, esetleg későbbi rossz élményei törnek felszínre, ezek uralják az elméjét. Ha pedig te egy kicsit is magadra veszed, amiket a fejedhez vág, már el is kezdted élni az ő életét.
Kép: Pixabay
Márpedig ennek nem lenne szabad így történnie. Már csak azért sem, mert nem vagyunk egyformák.
Messzebbre visz a saját út!
Mások a képességeink, az élethelyzeteink pedig még ennél is különbözőbbek. Ez az, amit semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagynunk, amikor megismerjük valaki más történetét. Lehet, hogy te sokkal határozottab vagy, mint azok a csajok, akiknek Bogáncs tojt a fejükre, és ezt nyilván a környezetedben lévő kutyák is méltányolni fogják.
Kép: Pexels/Fancycrave
És miért ne találhatnád meg azt az embert, akivel sokkal jobban összeilletek, mint a szüleid? Még felsorolhatnék vagy ezer hasonló példát. Szerencsére már sikerült ennek megfelelően átalakítanom a gondolkodásomat. Így pl. amikor nemrég arról olvastam, hogy valaki otthon próbált dolgozni, de a gyereke miatt képtelen volt a munkára koncentrálni, már meg tudtam állni, hogy ne gyártsak le egy tök sötét jövőképet. Én igenis képes leszek úgy szervezni az életemet, hogy összeegyeztessem az anyaságot meg a karriert, és kész!
Saját élet=hosszabb élet?
Tulajdonképpen nem baj, ha mások negatív tapasztalatairól hallunk, amennyiben képesek vagyunk a dolgokat a helyükön kezelni. Mert rengeteget tanulhatunk belőlük, hogy ne kövessük el ugyanazokat a hibákat. Én már erre helyezem a hangsúlyt, meg a pozitív, inspiráló történetekre, amelyek szemben állnak a belénk ivódott rossz beidegződésekkel. Sőt, néha még a természet általunk ismert törvényszerűségeivel is.
Az pl. egy közismert tény, hogy az idős embereknek az erőnléte és gyakran a szellemi képességeik is csökkennek a kor előrehaladtával. Ám nemrég a Használd fel blogon olvastam egy hölgyről, aki teljesen szembement ezzel az amúgy valós tapasztalatokon alapuló megállapítással. Kilencvenkilenc éves, és sikeres jógaoktató! Az ilyen emberek példáit érdemes követni, ugye?
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.
