Life Is Us!

Kérdezd a szakértőt, ha kutyát szeretnél!

2017. április 02. 20:00 - Lifeisus

  

 

 

 

dog-school.jpg

 

 

Kép: Pixabay

 

Ez kell legyen az első lépés, mielőtt megszerzed a négylábú társadat. Öt okot tudok felsorolni, hogy miért.

 

És te még szerencsés helyzetben vagy, mert régebben én sohase hallottam ilyesmit. Sokan csak azt fújták – az egyéb hülyeségek mellett – hogy csupán az lehet jó kutyás, akinek már gyerekkorában is volt ilyen állata. Sőt, volt aki odáig ment, hogy kifejezetten lesajnálóan beszélt a kutyás szakkönyvekről, meg azokról, akik ezekből tájékozódnak az ebekről.

Cesar szerencsére sokkal okosabb ezeknél az alakoknál. Meg tapasztaltabb is, hiszen sok olyan ügyfele volt már, akik kutyás családban nőttek fel, ám ha olyan szuper jól tudtak volna bánni a kutyusukkal, nyilván nem hívták volna ki őt. Ezek után a könyveiben kihangsúlyozza, milyen fontos szakemberek és színvonalas anyagok segítségével tanulmányoznunk a kutyák, ezen belül az általunk kiszemelt fajta szükségleteit, mielőtt valamelyik ebet bevonnánk az életünkbe. Én pedig tapasztalatból tudom, hogy igaza van.

Hiedelmek bűvöletében

"Minek kell a kutyát sétálni vinni, hiszen ott van neki az egész kert. Ki ne dobjátok a csontokat, odaadom őket a kutyusnak, hadd örüljön neki. A pitbull egy gyilkos kutya." És még sorolhatnám az ebekkel kapcsolatos ezer és egy hiedelmet. Szerencsére már egyre kevesebb ember hiszi el ezeket, de azért még szilárdan tartják magukat. Sajnos a kutyatartók körében sincs ez másképp. Ám egy magára valamit is adó kutyakiképző, állatorvos stb. magasról tesz az ilyesmire. Ők tényleg tudják, hogy milyenek ezek a négylábúak, és mi az, amire szükségük van.

 

 

friendly-pitbull.jpg

 

 

Kép: Kitti/Flickr

 

A gazdit nem kell tisztelni: ez egy ősi szokás!

"Én már kiskölyök korom óta kutyák között élek." Gyakran hallhatunk ilyen mondatokat, és sokan azt hiszik, hogy aki ilyet mond, az nyilván remekül megérteti magát ezekkel a csodálatos állatokkal. Ám a helyzet az, hogy ez egyáltalán nem biztos. Ismertem olyan emberkét, aki akkor már az x-edik kutyájával élt együtt. Az eb pedig épp csak hogy a feje tetejére nem ugrott! Egy ilyen alak nem lehet számodra túl jó példakép, ugye? Sőt, adott esetben akár el is ijeszthet a kutyázástól. Egy jó kiképző viszont pontosan tudja, hogy miképp lehet az ebet engedelmességre bírni, és ezt neked is képes megtanítani.

 

 

workout-with-trainer.jpg

 

 

Kép: Pixabay

 

Jó kutya és rossz kutya?

Az is lehet, hogy valaki olyan szerencsés, hogy kifogta a világ legegyüttműködőbb kutyuskáját. Tudod, egy olyan kis mintaebet, aki szépen megy a gazdi mellett különösebb betanítás meg póráz nélkül, és még a világ összes macskája, vagy mondjuk egy a földön heverő finom falat se tántoríthatja el őt ettől. Ha pedig a te kutyusod nem az a földreszállt négylábú angyalka, akkor gazdika szerint nyilván béna vagy, esetleg rád sózták a világ legrosszabb kutyáját, vagy mindketten selejtesek vagytok. Egy igazi kutyaszakértő azonban tuti, hogy nem így gondol rátok, hiszen tisztában van vele, hogy a kutyusok nem egyformák.

 

 

dogs.jpg

 

 

Kép: Bruce Fingerhood/Flickr

 

Na és a felelős állattartás?

Ez az, ami nálunk sajnos még mindig gyerekcipőben jár, régebben pedig sokkal rosszabb volt a helyzet. Így könnyen előfordulhat, hogy a magát tapasztalt kutyatartónak nevező ismerősödnél az ebtartás azt jelenti, hogy az udvaron a lánc végén van egy kutya. Egy lelkiismeretes szakértő azonban pontosan tudja, hogy mi az, ami tényleg jó az állatnak.

Lehetsz egyáltalán jó gazdi?

Máskor viszont lehet, hogy épp a felelős kutyatartó fog téged teljesen az őrületbe kergetni. Arról ugye mindenkinek megvan a véleménye, hogy a szeretteinek mi a legjobb, és ezzel nincs is semmi baj, amíg azt nem akarja másokra erőltetni.

Csak hát sokan imádják megmondani a tutit az embertársaiknak. Pl. kismama körökben könnyen szar anyává válhat a többiek szemében, aki mondjuk tápszert ad a gyerekének. Gazdiként is simán kerülhetsz hasonló helyzetbe, ha tápot adsz a kutyusnak, és akkor is, ha nem, vagy nem azt a tápot adod neki, amit XY. Egy jó állatorvos viszont ismeri a piacon fellelhető összes állateledelt, és meg tudod vele beszélni, hogy mi az az étrend, ami a kutyádnak is jó, és a te pénztárcádnak és időbeosztásodnak is megfelel.

 

 

dog-bowls.jpg

 

 

Kép: Pixabay

 

Persze ugyanez a helyzet a neveléssel meg a felszerelésetekkel is. Csak egy szakember segítségével fogod tudni eldönteni, melyik módszer, póráz, játék stb. az, ami mindkettőtöknek jó lesz.

Na és ki az igazi?

Ez az, amit nem lesz egyszerű eldöntened. Cesar nagyon viccesen fogalmaz ezzel kapcsolatban az egyik könyvében. Eszerint két kiképző csupán abban ért egyet, hogy a harmadik mindent rosszul csinál. És manapság mindenhonnan rengeteg információ zúdul ránk, ez alól persze a kutyatartás sem kivétel. Ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem fogod tudni megtalálni a nektek való módszereket és szakembereket. Mielőtt elkezdenéd őket keresni, olvasd el ezt a cikket, amit arról írtam, hogy miképp tudunk eligazodni ebben a hatalmas információdzsungelben.  

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lifeisus.blog.hu/api/trackback/id/tr3512395679

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kérdezd a szakértőt, ha kutyát szeretnél! 2017.04.07. 07:38:08

             Kép: Pixabay   Igen, ez kell legyen az első lépés, mielőtt megszerzed a négylábú társadat; egészen pontosan öt okot tudok neked felsorolni, hogy miért.   És te még szerencsés helyzetben vagy, mert régebben én sohase hallottam...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása