Kép: Steve Bates/Flickr

Az előző posztban bemutattam Jan Fennellt, a dog listenert, azaz a kutyafigyelőt. Most pedig megismerhetsz néhány érdekes esetet, amivel ő szemben találta magát, és megtudhatod, mi mindent adott nekem a könyve.  

Azt ajánlom, hogy az előző részt mindenképpen olvasd el, hogy jobban értsd ezt a posztot.

Kutyanevelés és extrémsport

Kép: Megan Morris/Flickr

A könyvben minden fajta problémás viselkedést egy-egy konkrét példán keresztül láthatunk. Ez nagyon jó, mert így ez az egész olyan, mintha az ember egyszerűen csak egy csomó kutyás történetet olvasna. Az is biztos, hogy minden sztori más és más. Fennell meg is jegyzi a könyvben, hogy az ő élete már sohase lesz szürke és egyhangú. Egy-egy esetben vicces dolgok is történnek ám.

Ez volt a helyzet Bruce, a rókakinézetű keverék kutya esetében. A kutyus szeparációs szorongásban szenvedett. Ez persze egyáltalán nem vicces. Meg az se, hogy az eb emiatt tönkretette a bejárati ajtót és a körülötte lévő falat. Fennell szerint az ilyesmi úgy alakul ki, hogy a kutya vezérnek tekinti magát, és ha felszívódnak a követői, olyan ideges lesz, mint a szülő, amikor eltűnik a gyereke.

Miután a gazdasszonya átvette az irányítást, azt kellett csinálnia, hogy többször eltávozott otthonról egy rövid időre, hogy a kutyus szokjon hozzá ehhez a helyzethez. Ám a bejárati ajtón nem mehetett ki, hiszen ezzel csak felborzolta volna az eb kedélyeit. Így ehelyett a nappali ablakán mászott ki!

A perverz kutya

Kép: Pixabay

Egy Toby nevű springer spániel esetében a hálószoba volt a neuralgikus pont. A pár férfi tagját egészen egyszerűen nem volt hajlandó felengedni az ágyra, morogni kezdett, ha a pasi ilyesmivel próbálkozott. Szerencsétlen emberke mindenféle taktikákat eszelt ki, hogy lefekhessen. Pl. azt, hogy dörömbölni kezdett a hátsó ajtón és amikor a kutya odaszaladt, hogy megnézze, mi a helyzet, ő berohant a hálószobába, és szinte fejest ugrott az ágyba.

Fennell gyorsan megfejtette, hogy mi a probléma. Toby alfahímnek képzelte magát, a gazdasszonyát pedig a párjának. Ezek után nem csoda, hogy nem tűrte a konkurenciát! Mindezek tükrében a pár egyik első feladata az volt, hogy ki kellett tiltaniuk a harcias ebet a hálószobából. De megérte, mert aztán helyreállt náluk a világ rendje.

A négylábú blokk

Kép: Pexels/Jeshoots

A kutya olyan módon is átveheti az uralmat, amiről elsőre nem is gondoltam volna, hogy ilyenkor ezt teszi. Ilyesmi történt Zack, a német juhász vasággyal együtt 20 kilós gazdasszonyával. Rendszeresen az volt náluk a menet, hogy a nő leült a földre, az eb pedig keresztbe feküdt a lábán úgy, hogy végül mozdulni se tudott. Ám a kutyának ez se volt elég. Egy idő után hanyatt fordult, és ha gazdika nem vakargatta a hasát, rögtön morogni kezdett. A nőnek ezek után az lett az egyik feladata, hogy azonnal fel kellett állnia, mihelyt a kutyája rá akart telepedni. Így aztán szépen véget ért a négylábú uralma.

Amikor túl nagy a zaj

Kép: Pixabay

Nagyon tetszik, ahogy Fennell az ijesztő zajok kérdéséhez áll, méghozzá valószínűleg azért, mert Cesarnek is ugyanez a véleménye ezzel kapcsolatban. Mindketten azt mondják, hogy az ijedt kutyát nem szabad simogatni, mert az ő nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy tényleg félni kell attól, amitől megrémült. Fennellnek pedig ezzel kapcsolatban sikerült remekül kezelnie egy igencsak rossznak induló helyzetet.

Közeledett a nemzeti ünnep, ők pedig olyan helyen laktak, amelynek a közelében ilyenkor mindig tűzijátékot tartottak. A nőnek akkoriban volt három kölyökkutyája, akik feltehetően féltek az ilyesmitől. Így elhatározta, hogy a durrogtatás idejére bezárja őket a házba, és bekapcsolja nekik a tévét, hogy elterelje a figyelmüket.

Az ötlet nagyon jó volt, csak sajnos amikor kiment a kertbe, hogy megnézze a színes látványosságot, elfelejtette becsukni az ajtót. A kölykök pedig ki is mentek utána, méghozzá éppen akkor, amikor fellőtték az első rakétát. Kellőképpen meg is ijedtek tőle, ám ez csak addig tartott, amíg a gazdijuk meg nem szólalt a lehető legnyugodtabb hangon. és azt mondta, hogy „Jó nagy durranás volt, mi?” Mindez elég volt ahhoz, hogy a kutyusok tökéletesen megnyugodjanak. Sőt, ezután már kifejezetten élvezték a tűzijátékot!

Néhány dolog, ami nem kerek

Mert azért ilyen is van ám ezzel a művel kapcsolatban. Először is a szívélyes kötelékek felépítése az, amivel nem teljesen értek egyet. Fennell ugyanis azt mondja, hogy az ember csak akkor vigye sétálni a kutyáját, amikor az alap engedelmességi, vagy ha a hölgynek az úgy jobban tetszene, az együttműködési feladatok már jól mennek az ebnek.

Persze ő könnyen beszél. Azt nem tudom, hogy most hol lakik, de amikor ez a könyv elkészült, egy faluban élt olyan környezetben, amilyenben a Miss Marple történetek játszódnak. Na de mit tegyen az, aki lakásban lakik? És ez nem csak akkor jelent problémát, ha az ember mondjuk a pesti paneldzsumbuj lakója. A helyzet az, hogy Nagybritannia lakosságának a nyolcvan százaléka városban él. Vajon mit kezdene a hölgy pl. a londoni kutyákkal? Mondjuk, azt hiszem, ez a kérdés szerencsére már őt is foglalkoztatja, mert a honlapján láttam egy könyvet, ami kifejezetten a lakásban tartott kutyusokról szól.

És ha már a sétánál tartunk, Cesar megoldásait sokkal hatékonyabbnak tartom Fennell tanácsánál, miszerint álljunk meg, ha húz a kutya. Az utóbbi esetben szerintem egy erősebb állat simán a földre ránthatja az embert.

Éljen a kutyafigyelő!

Ám ezek csak apróságok, amiket nem feltétlenül kell betartanunk ahhoz, hogy jó kutyások legyünk. Még amikor elkezdtem blogolni, írtam néhány posztot itt, itt és itt arról, hogy bizonyos könyvek és filmek miképp változtatták meg az életemet. Ez a könyv pedig nem változtatta meg, de nagyon örülök, hogy elolvashattam. 

Gyerekkoromban nem volt kutyám, és gyakran hallottam azt, hogy akivel ez a helyzet, az már sajnos később se kutyázhat. Nos, ennek a hölgynek kamaszkorában volt egy példásan viselkedő border collie-ja, ám a következő kutyusát képtelen volt megfelelően kezelni. A mostani módszeréhez pedig rögös út vezetett. 

A könyvben leírja, hogy ő és a férje mennyit bénáztak a férfi vadászkutyájának a betanításával, és amíg a hagyományos kiképzési elemeket alkalmazta, az ő kutyái se igazán voltak a mintaebek megtestesítői. Mindezek ellenére nagyon jó kutyatréner lett belőle! Így ennek a könyvnek az a mondanivalója számomra, és bárki számára, aki hasonló problémákkal küzdött, hogy a kutyázást sohase késő elkezdeni, és ha az ember odateszi magát, fantasztikus eredményeket tud elérni benne! 

Nőként az is nagyon tetszik nekem, hogy a kutyafigyelő szintén nőből van. Először is sokakkal együtt ő is egy jó példa arra, hogy a kutyázás nem csak a bivalyerős férfiak terepe, ahogy azt gyerekkoromban tanultam. Az is óriási dolog ám, hogy ez a nő az állandó mosás-főzés-takarítás helyett az ebekkel foglalkozik. És ettől még egész biztos nagyon jó anya. Ezt abból gondolom, hogy a fia rengeteget segít neki a munkájában. 

Ha még egyiküknek a munkáját se ismerted meg közelebbről, azt javaslom, hogy hozzám hasonlóan először a Cesar anyagait keresd, és csak utána a Fennellét. Ám az utóbbit se hagyd ki, mert a kettőjük gondolkodásmódja remekül kiegészíti egymást.   

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.