Kép: Robert/Flickr
Öt választ is tudok erre a kérdésre. Ha te is így érzel valami iránt, legyen szó munkáról vagy hobbiról, akkor tudd, hogy megtaláltad az igazit.
Nekem az a célom, hogy az írás a munkámmá váljon. Hosszú utat tettem meg, amíg eljutottam erre az elhatározásra, amit egyáltalán nem bántam meg.
1. Összeszedettebbek a gondolataim.
Őszintén szólva régebben nem lehetett róluk elmondani, hogy egyáltalán összeszedettek lettek volna. Összevissza csapongtak, képtelen voltam huzamosabb ideig egyvalamire koncentrálni. Ez alól csak az ábrándozás volt kivétel, az nagyon jól ment nekem, erről a blogon is írtam.
Egy posztot viszont nem lehet így megírni! Azt rendesen össze kell rakni, bárki számára követhetőnek kell lennie. És ha valaki beleássa magát egy témába, előbb-utóbb összeáll a kép, amire már lehet építeni. Ez történt pl. akkor, amikor az engem motiváló jelszavakról írtam. Egy ideje már lelkesen használtam őket, de azért át kellett gondolnom, hogy tulajdonképpen miben és hogyan képesek segíteni az embernek. Ez abszolút megérte, mert azóta sokkal tudatosabban és ez által hatékonyabban dolgozom velük.
2. Jó barátom a határidő.
Kép: Robert/Flickr
És ugyebár az írói munkák többségénél ezt kell tartani, nincs kötött munkaidő. Ha végre egyszer így dolgozhatok, akkor majd szabadnak érezhetem magam. Szerintem ez akkor is így van, ha az ember sok feladatot kap. Valószínűleg sokkal hatékonyabban lehet dolgozni, ha eldönthetjük, mikor végezzük az adott munkát. Legalábbis nálam ez a helyzet. Talán te más típus vagy, de nagyon fontos, hogy munka közben felszabadultnak érezhesd magad.
3. Laza vagyok.
Legalábbis ha az írásról van szó, akkor mindenképpen. Ám ezt a legnagyobb jóindulattal sem lehetett rólam elmondani, amikor a korábbi feladataimat végeztem. Folyton attól féltem, hogy elszúrok valamit, vagy nem fogok időben végezni.
Az írást viszont annyira a magaménak érzem, hogy ezeket a parákat elfújta a szél. Na jó, azért van ám egy emberem, akivel elolvastatom a frissen elkészült posztokat, mielőtt megjelentetném őket. És ez egy darabig valószínűleg így lesz, hiszen egy külső szemlélő más szemmel nézi a munkáimat, mint én magam.
A határidő miatt viszont tényleg nem aggódom még a legextrémebb helyzetekben sem. Nálam az írás hasonlít a főzéshez, mert az előkészítés gyakran sokkal több idő, mint az elkészítés. Sokszor előfordul, hogy eszembe jut egy ötlet, azután napokig agyalok azon, hogy miképp tudnám jól megvalósítani. Ám mindig nagyon nyugodt vagyok eközben. Pontosan tudom, hogy idejében ki fogom találni a megoldást, és ez idáig így is történt.
4. Imádom, hogy sokat kell tanulnom.
Kép: Robert/Flickr
Egyetemista koromban egy ilyen mondatot legfeljebb csak akkor írtam volna le, ha valaki ott állt volna mögöttem egy géppisztolyt szegezve a fejemhez. Ám a helyzet gyökeresen megváltozott, mióta olyasmiket tanulok, amik tényleg érdekelnek. Ez derék dolog, mert aki az írással foglalkozik, annak állandóan képeznie kell magát, ha nem akar folyton ugyanarról szövegelni. Ez kifejezetten izgalmassá teszi ezt a munkát, így az embert nem nagyon fenyegeti a kiégés veszélye.
A legutóbbi vállalkozásom ezzel kapcsolatban az volt, amikor a krízisterápiás kutyákról írtam. Jó kis kihívás volt a neten kutatni ezzel a számomra addig teljesen ismeretlen témával kapcsolatban, és összerakni egy értelmes posztot a talált anyagból. Az iskolában bemagolt adatokkal ellentétben az így szerzett tudás tényleg értékes, bármikor hasznát vehetem. Elég ha csak azt nézzük, hogy pl. ezekről a kutyusokról egyetlenegy magyar anyagot sem találtam, úgyhogy ha bármit is meg akartam tudni róluk, gyakorolnom kellett az angolt.
5. Nagyon tetszik, hogy muszáj élnem.
Itt Incze Csilla blogjára utalnék, amelynek az egyik posztjában azt olvashatjuk, hogy az ember ne álommunkát, hanem álom életstílust akarjon, és olyan melót, ami ebbe belefér. Nos, ha ezt nézzük, akkor az írás az abszolút nekem való feladat. Így ugyanis már csak a munka miatt is kötelező élnem. Hogy mit is jelent ez? Sok olyan munka van, ami mellett csak nehezen, vagy egyáltalán nem lehet megoldani, hogy az embernek magánélete is legyen. Az biztos, hogy íróként is sokat kell ülni a számítógép mellett. De nem szólhat erről az egész életem. Élményeket is kell szereznem, hiszen csak így jönnek a jó ötletek.
Kép: Pexels
Az írótanfolyamon, ahova jártam annak idején, Baranyi Ferenc költő azt mondta, hogy a költő azzal is dolgozik, hogy él. Ez persze az írókra is igaz. Pl. Thomas Mann naponta csupán kb. öt órát írt, ám ez nem azt jelentette, hogy csak a lábát lógatta egész nap. Jött-ment mindenfelé, megfigyelte a körülötte lévő világot, igyekezett maradandó élményeket gyűjteni, amelyeket azután beépített a regényeibe.
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.
