Kép: Unsplash

Mit csinál az ember lánya, ha épp vizsgaidőszak van? Azt, hogy elmegy egyet kirándulni. Mondjuk, ezzel sokan nem értettek egyet, Emmát és Leát azonban ez egy kicsit se érdekelte. Egyszerűen muszáj volt kiengedniük a gőzt!

A Gyopárhegyre, Riverhill szerintük legszebb hegyére pedig minden egyes vizsgaidőszak alatt fel kellett menniük. Már tapasztalatból tudták, hogy ez óriási szerencsét hoz nekik. Nem volt egyszerű felmászni a csúcsra, de megérte, mert akkor az ember egy gyönyörű rétre ért. Ott aztán Emma mindig számba vette a helyi növényzetet, Lea pedig az arra sétáló kutyákat.

 – Tulajdonképpen mi a fenét keresünk mi egy belvárosi egyetemen? – kérdezte Lea, amikor egyszer ismét oda tartottak.

 – Jó kérdés – felelte Emma.

 – Egyre kevésbé érdekel ez a gazdaságszociológia.

 – Engem is. A többiek pedig már rég eldöntötték, hogy nem vagyunk normálisak.

 – Emlékszel Norina fejére, amikor aláírást gyűjtöttünk az állatkísérlet-mentes kozmetikumokért?

 – Azt sose felejtem el. Komolyan azt hitte, hogy egy termékbemutatóról osztogatunk szórólapot?

 – Igen, ahol kaphat akár egy évre elég ingyen terméket is.

 – Rajta az sem segítene. Olyan, mint egy teliholdfejű boszorkány!

Ezen jót nevettek, de aztán nem sokat beszéltek, mert a terep szinte függőlegessé változott. Keményen kaptattak felfelé, és úgy nézett ki, hogy meglesz a munkájuk gyümölcse, mert egyre közelebb kerültek a célhoz. Ééés már majdnem ott voltak, amikor Emma felnézett az égre, és nagyon nem tetszett neki, amit látott. Amikor elindultak, ragyogóan sütött a nap, ekkor azonban ronda, sötét felhők tornyosultak fölöttük.

Kép: Pixabay

Ezek után úgy döntöttek, hogy jobb lesz, ha hazaindulnak. Néhány héttel azelőtt volt egy nagyobb eső, és ekkor egy igazi sártenger hömpölygött le a hegyről. A lányok pedig nem szerettek volna egy ilyen áradattal leérkezni, úgyhogy amennyire csak tudták, szedték a lábukat.

 – És megint azok a hülye könyvek – sóhajtott szomorúan Lea. Szerintem ez az idióta vénember se érti, mi van bennük. Amúgy vajon tud valami mást is mondani azon kívül, hogy ne vesszünk el a részletekben?

Hát, azt nem lehetett tudni, Emma viszont elveszett, méghozzá nem a részletekben, hanem az egyik bokorba csúszott be. Mondjuk, nem különösebben zavarta a dolog, nevetve mászott ki a levelek közül.

 – Ugyanígy láttam kimászni Gerit és Ginát – mondta. Úgy néztek ki együtt, mint két marslakó.

 – Nem lehet, hogy tényleg azok? Biztos ledobták őket az űrből, mert túl nyálasak voltak.

Ezek után a két lány még az űrhajónál is nagyobb fénysebességgel haladt lefelé. Amikor már majdnem lent voltak, Lea egyszer csak leült. Na, nem szándékosan, csak rálépett egy kőre, és kicsúszott a talaj a lába alól. De lehet, hogy amúgy is leült volna azok után, amit az égen láthattak. Merthogy ekkor már barátságos bárányfelhők kúsztak fölöttük, és szépen kisütött a napocska.

Kép: Unsplash

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.