Life Is Us!

Tényleg izgalmasabb, ami elérhetetlen?

2017. július 12. 20:00 - Lifeisus

 

 

 

playful-golden-doodle.jpg

 

 

Kép: Pixabay

 

Az biztos, hogy erről sokan meg vannak győződve. Tapasztalataim szerint azonban ennek pont az ellenkezője igaz.

 

Talán úgy is fogalmazhattam volna, hogy aki elérhetetlen. Merthogy sokak érdeklődését csakis egy ilyen ember képes felkelteni. Úgy gondolják, hogy nekik csak ő kell, másba egyszerűen képtelenek beleszeretni. Ám mivel vágyaik tárgya magasról tesz rájuk, csupán reménytelenül sóvárognak utána. De azt állítják, hogy örömtelinek és izgalmasnak érzik ezt a hiábavaló vágyakozást. És kifejezetten unalmasnak tartják azt, akit viszont megkaphatnak.

A másik jó példa erre az utazás. Többektől hallottam, hogy milyen fantasztikus érzés elvágyódni valahova. De csak addig, amíg el nem utaznak oda. Az érkezés pillanatában ugyanis hirtelen szertefoszlik a szóban forgó hely varázsa. Én azonban nem igazán értem, mi a jó ebben az állandó sóvárgásban.

Minden film véget ér!

Persze pontosan tudom, mi lenne az érintettek válasza erre a kérdésre. Az, hogy álmodozni fantasztikus érzés, ez teszi szebbé az ember napjait. Nos, erről tudnék mesélni, és a blogon ezt már meg is tettem. Merthogy rengeteg időt töltöttem ábrándozással, és tényleg kellemes érzés volt.

Most szépen idézd fel magadban a nyitóképet, esetleg görgess vissza rá. Csak mert a fejemben gyakran jelentek meg hasonló képek. Mondjuk, tenger nem volt rajtuk, önfeledt játék a kutyussal viszont igen, természetesen úgy, hogy a négylábú a sajátom. És az biztos, hogy ha az ember beleéli magát egy ilyen álomba, az olyan, mintha a fellegekben járna.

Ahonnan viszont hatalmasat lehet zuhanni! Mert ugye akárhány gyönyörű filmet levetíthetünk magunknak, egyszer mindegyiknek vége lesz, és akkor vissza kell térnünk a sokkal kevésbé vonzó hétköznapokba. És szembesülnünk kell azzal, hogy amit elképzeltünk, csupán egy álomkép, ami valószínűleg soha nem fog megvalósulni. Ezek után tuti, hogy baromira depisek vagy végtelenül frusztráltak leszünk a szomorú sorsunk miatt. Rám általában az utóbbi volt jellemző. Na és ezek közül már egyik se olyan szuper jó érzés, ugye?

Éljen a csúcstámadás!

 

 

mount-everest.jpg

 

 

Kép: Pixabay

 

Mert ugye aki meg akar mászhni egy hegyet, az feltehetően bízik benne, hogy sikerülni fog ez a művelet. Elhiszi, hogy menni fog még akkor is, ha nem lesz egy sétagalopp. Mert ha valami komolyabb vállalkozásba fogunk, az sohase az. Egy projekt nem is igazi projekt, ha csak úgy hipp-hopp összejön. És ez az, amitől izgalmassá válik. Sokkal izgalmasabbá és érdekesebbé a rózsaszín, űber-idilli álomképeknél.

Ez a helyzet az én kutyás projektemmel is. Egy csomót kellett tanulnom ezekről a csodálatos állatokról, hogy jól együtt tudjak velük működni. Most pedig azon dolgozom, hogy olyan munkám és lakóhelyem legyen, ami kutyabarát, és ez bizony piszok nagy meló. És lehet, hogy a nekem való eb kiválasztása is az lesz, hiszen nagyon nem mindegy, hogy az ember melyik négylábúval köti össze az életét.

Egyvalami viszont nagyon szuper, és képes bennem tartani a lelket. Az, hogy pontosan tudom, hogy egy reális célt akarok elérni, nem valami rózsaszín szappanbuborékot kergetek! És az is biztos, hogy a közös életünk is kellőképpen tartalmas lesz, hiszen egy jófej kutya mellett nem lehet unatkozni, ugye?              

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lifeisus.blog.hu/api/trackback/id/tr6112658293

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tényleg izgalmasabb, ami elérhetetlen? 2017.07.12. 21:38:03

          Kép: Pixabay   Az biztos, hogy erről sokan meg vannak győződve. Tapasztalataim szerint azonban ennek pont az ellenkezője igaz.   Talán úgy is fogalmazhattam volna, hogy aki elérhetetlen. Merthogy sokak érdeklődését csakis az ilye...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása