Kép: Wikipédia

Persze nem csak ettől a néhány embertől tanultam az életem során. Ám róluk elmondhatom, hogy a műveik teljesen megváltoztatták az élethez való hozzáállásomat, és végsősoron hozzájárultak ahhoz, hogy elkezdjem írni ezt a blogot.

A történet ott kezdődik, hogy mindig  is imádtam a kutyákat. Persze ebben még nincs semmi különös, hiszen a legtöbb gyerek így érez irántuk. Engem azonban az átlagnál jobban vonzottak ezek a csodálatos állatok. Pl. ha valaki olyan mesét olvasott nekem, amiben kutya is szerepelt, akkor az eben kívül semmi más nem érdekelt a történetből. Saját kutyám azonban nem lehetett, mert abban a régimódi felfogásban nevelkedtem, hogy egy ilyen állat tartásának az elengedhetetlen feltétele a kertes ház, ami viszont nekünk nem volt. Akkor se lett, amikor elkezdtem dolgozni, ám ekkor úgy döntöttem, hogy mégiscsak belevágok a kutyatartásba.

Mivel látássérült vagyok, adta magát a dolog, hogy vakvezető kutyát igényeljek. Több kutyával is próbálkoztam, ám hol ezért, hol azért, nem jött össze a közös munka. Ezek után úgy gondoltam, hogy nem adom fel, de azért eléggé padlóra kerültem. Aztán amikor egyszer a Háziállat.hu nevű portálon mászkáltam, találtam egy rövid szöveget, ami arról szólt, hogy aznap este lesz a National Geographicon A csodálatos kutyadoki című műsor, amit mindenképpen érdemes lesz megnéznünk. Hát jó, megnéztem, és nagyon tetszett, amit láttam.

A műsor főszereplője ugyanis merőben új megvilágításba helyezte a kutyázást. Ő Cesar Millan, aki a foglalkozására nézve kutyaviselkedés szakértő, és már számtalan reménytelen esetnek tartott ebet hozott rendbe. Amerikában úgy emlegetik őt, hogy a dog whisperer, azaz a kutyasuttogó. Mivel nagyon érdekelni kezdtek a tanításai, már több könyvét is elolvastam, és a honlapjának is rendszeres látogatója vagyok.

Olvasni az energiából

Leginkább az fogott meg, hogy nagy hangsúlyt helyez a kutyák felé vetített érzéseinkre, vagyis az ő szavaival élve, az energiánkra. Ezt ugyanis minden pillanatban közvetítjük az állatok felé, akik tökéletesen tudnak belőle olvasni, és aszerint reagálnak, hogy milyen energiát érzékelnek. Így, ha azt akarjuk, hogy a kutyáink jól viselkedjenek, nyugodtnak és magabiztosnak kell lennünk.

Ez az, amit a legnagyobb jóindulattal se lehetett rám fogni, amikor kutyáztam. Kb. ezer és egy problémám volt, pl. az, hogy túlságosan izgulós voltam. Nagyon akartam teljesíteni, így eléggé rágörcsöltem a projektre, és persze a kutyusok ezt nem igazán értékelték.

Az, hogy milyen hangulatban foglalkozunk velük mindennél fontosabb. A parancsszavak puszta ismerete nem elég. Ezt egyébként az egyik kutyusom tökéletesen szemléltette nekem. Amikor egy megbeszélésen voltunk, idétlenkedni kezdett a mellettem ülő ember ebével. Mondtam neki, hogy feküdjön le, a nyugalomnak és a határozottságnak azonban nyoma sem volt a hangomban. Ő szépen le is feküdt, majd fekve folytatta az ökörködést!

Egy kommentelő azt írta az egyik fórumban, hogy ezt az energia dolgot csupán Cesar keveri bele a kutyázásba. Pedig a természet már évezredekkel ezelőtt belekeverte! Tulajdonképpen mindig is tudtuk, hogy ezek a négylábúak érzékelik a hangulatunkat, a kutyadoki csak azt hangsúlyozza ki, hogy mindez létfontosságú.

Kerti kutya=boldog kutya?

Amúgy Cesar egy mozdulattal sepert le az asztalról minden tévhitet, amelyet annak idején a kutyatartásom akadályaként láttam. Itt van pl. az, hogy az ebet csak kertes házban szabad tartani. Ennek az embernek azonban erről egészen más a véleménye. Azt mondja, hogy az a fontos, hogy a gazdi rendszeresen sétáltassa a kutyát. A kert nem jelent többet az állat számára egy nagy kennelnél.

És ő ezt nyilván jobban tudja, mint egy átlag ember, hiszen már rengeteg olyan kutyával foglalkozott, akik hatalmas kerttel körbevett palotában éltek, ám ennek ellenére egy cseppet sem voltak kiegyensúlyozottak, mivel a séta abszolút kimaradt az életükből. Mit érdekelte őket, hogy sok kétlábú olyan lakóhelyről álmodozik, mint az övék! Csak annyit tudtak, hogy minden áldott nap ugyanazokat a szagokat érzik, és ugyanaz a kép tárul a szemük elé, és ez baromira unalmas volt számukra.

Kép: Pixabay

Ám nem is kell elmennünk mondjuk Beverly Hillsbe, hogy ilyesmit láthassunk. Nálunk is nagyon sok eb éli úgy az életét, hogy sohase jut túl a lakhelyéül szolgáló terület kerítésén. Unalmukban azzal töltik az időt, hogy állandóan ugatnak, és/vagy mindent szétrombolnak maguk körül. A kedves gazdik pedig csak néznek nagyokat, hogy ez miképp történhet, ha egyszer ők mindent megadnak a kutyuskájuknak?

A pénz a kutyát se boldogítja

Cesar azt szokta mondani, hogy „Az a dolgom, hogy megértessem az emberekkel, mi is kell igazán a kutyának.”, ami ugyancsak nagyon sokat jelent nekem. Gyakran hallottam azt a szöveget, hogy az eb csupán úri huncutság. Arra jó, hogy unatkozó gazdag emberek elköltsenek rá egy csomó pénzt, amit jótékonyságra is fordíthatnának. Általában haragudtam azokra, akik ezt mondták, de hát remekül értettek a bűntudatkeltéshez, ezért sokszor sajnos magamat utáltam, amiért ilyen bűnös gondolatom támadt, hogy kutyust akarok.

A kutyadoki azonban örökre eloszlatta az ilyesfajta gondolataimat. Bár ő maga is árul az ebeknek gyártott termékeket, az a véleménye, hogy a túlzott költekezéstől nem feltétlenül lesz a kutyus vidámabb. Ez talán egy Prada nevű pomerániai törpespicc esetén látszott a legjobban. Gazdika minden nap több új játékkal lepte meg, ám a kutya nem igazán úgy nézett ki, mint aki ettől marhára boldog. Olyan volt, mint egy hisztis hercegnő. Cesar egyébként azt írja az egyik könyvében, hogy a hajléktalanok kutyái sokkal kiegyensúlyozottabbak az ilyen ebeknél!

Szerinte a kutya számára a legfontosabb a testmozgás, a fegyelem és a szeretet ebben a sorrendben. Ha mindezt megkapja, remekül fogja érezni magát. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egy fillért se kell költenünk a kutyáinkra. Ennivalót, felszerelést meg játékokat kell vennünk nekik, és állatorvoshoz is kell vinnünk őket. Ám mindezt ésszel kell tennünk. Csak azért érdemes pénzt kiadnunk, amire a kutyusnak feltétlenül szüksége van. Őt nem hatja meg az a tény, hogy pl. a gazdi étteremből rendeli számára a kaját, vagy drágakövekkel díszített nyakörvet ad rá. Neki a boldogsághoz az kell, hogy egyszerűen lehessen az, ami ő valójában: egy kutya.

Többet ésszel, mint erővel

Azt is gyakran hallottam gyerekkoromban, hogy a nagytestű kutya sétáltatásához férfi kell, mert csak ő tudja tartani az állatot. Sokszor gondoltam arra keserűen, hogy úgy látszik, a kutyázáshoz farok meg mogyorók kellenek! Cesar viszont szerencsére ezt egészen másképp gondolja. Foglalkozott ő olyan, igen törékeny termetű, csontritkulásos hölggyel is, aki tökéletesen megtanulta sétáltatni a rottweilerét.

Azt mondja, hogy mint mindig, itt is a nyugodt, magabiztos energia a legfontosabb. Ám emellett gyakorlati tippeket is ad. Az egyik az, hogy ha az állat rángatni kezdi a pórázt, az embernek azt egy rövid rántással, finoman, de határozottan oldalra kell húznia. Ez pont elég ahhoz, hogy kizökkentse az ebet a helytelen viselkedésből, és ismét a helyes útra terelje.

Kép: saját

Én pedig kipróbáltam ezt a módszert, és abszolút bevált. Nem apróztam el a dolgot, az alanyom egy hatvan kilós kiskutya volt. Egyébként ezen a fotón és a fejlécképen is ő látható. Lucifernek hívják. Az anyja leonbergi, az apja labi, ő maga pedig olyan, mint egy nagyra nőtt labrador. Abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a gazdája otthon dolgozott, így nem volt arra szükség, hogy idegenek sétáltassák.

Én viszont úgy döntöttem, hogy megyek vele egy kört. Amúgy imádtuk egymást, de addig csak simogattam, és a séta ugyebár egy egészen más tészta. Ám ennek ellenére ez is nagyon jól ment nekünk. Higgadt és magabiztos voltam, és mindig a megfelelő mozdulatokat tettem, a kutyus pedig úgy jött mellettem, mint egy kis angyal! Ettől annyira megnőtt az önbizalmam, hogy most már biztos vagyok benne, hogy simán tudnék sétálni akár egy 90 kilós angol masztiffal is. Mi az nekem!

Szükség van falkavezérre?

A kutyasuttogó módszerei azért is tetszenek, mert teljesen erőszakmentesek és nagyon hatékonyak. Azon alapulnak, hogy természetesek legyenek a kutya számára. Mint tudjuk, a kutyafélék falkában élnek, amit a vezér irányít. Cesar azt mondja, hogy a kutyánk falkavezére szerepét nekünk kell betöltenünk. Emiatt megint csak sokan vitába szállnak vele. Ezeknek a kétlábúaknak valószínűleg volt egy vagy több brutál rossz, erőszakszervezet főnökük, azért vált ki belőlük ekkora ellenszenvet a vezetés említése. Nekem igaz, hogy már régen, de volt egy olyan főnököm, aki abszolút nyugodt és határozott volt, és megvolt a kellő tekintélye anélkül, hogy megfélemlítette volna a beosztottjait. Cesar és a kutyusok ilyennek gondolják a jó vezetőt.

Az utóbbiaknak a mi, számukra eléggé bonyolult emberi világunkban nagyon is szükségük van az irányításra. Enélkül akár veszélybe is sodorhatják magukat. Ezt valahol, legbelül ők is érezhetik, mert a filmekben gyakran lehet látni olyan ebeket, akik miután megkapják a megfelelő útmutatást, sokkal nyugodtabbá válnak. És nagyon is szerethetjük ezeket az állatokat, csak – ahogy feljebb már írtam – előbb le kell mozgatnunk őket, és be kell tartatnunk velük azokat a szabályokat, amelyek számukra is nagyon fontosak.

Annak idején egy egyszerű kutyabolond voltam. Legfőképpen az érdekelt, hogy lehessen a kutyusokat simizni és dögönyözni, mással csak kevéssé foglalkoztam velük kapcsolatban. Ők pedig imádták a kényeztetést, engem viszont nem igazán vettek komolyan. Amióta azonban falkavezérként fordulok feléjük, a helyzet megváltozott. Teljesen másképp viszonyulnak hozzám, egyszerűen érzem, hogy tisztelnek. Persze a szeretgetés sem marad el, sőt, valahogy jobban esik nekik is, és nekem is, mint régen. Most már nincs más hátra, mint az, hogy végre a saját kutyám falkavezére lehessek!

A sorozat második részét itt, a harmadikat pedig itt olvashatod.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.