Kép: Pixabay
Úgy nézek ki, mint valami idétlen zombi. Merthogy baromira unom, és utálom, amit csinálok.
Egész nap csak ülök a seggemen, ez is sokat ront a helyzeten, hiszen pontosan tudom, és érzem, hogy a testemnek ez egy kicsit se tesz jót. De hát csak ülök, és próbálom valahogy a fejembe nyomni ezt a sok idétlen gondolatot, pedig minden éles elméjű humanoid lény tisztában van vele, hogy ezeket semmilyen értelmes dologra se lehet használni. Gyakorlatilag nincs semmi értelme ennek az egésznek.
Ja, de mégiscsak van: az, hogy legyenek papírjaim arról, hogy milyen okos kislány vagyok. És ugye csak így vihetem valamire, máskülönben az előttem álló lehetőségek száma gyakorlatilag nulla lesz. Csakhogy ez pillanatnyilag egy kicsit se motivál. Csak annak tudnék örülni, ha most valahol máshol lehetnék. Valahol jó messze innen. Na és fejben tulajdonképpen már rég eltávoztam erről a helyről.
Persze pontosan tudom, hogy a félelem majd egész biztos visszahoz ide. Merthogy ez a vizsga nevű feladat nekem olyan, mintha egy sötét, barátságtalan utcán kéne végigmennem, ahol bármikor előbukkanhat egy csomó szörny, akik nyugodt szívvel képesek darabokra szedni, és felzabálni engem.
Ezek a nem túl érdekes gondolatok talán megvédenek tőlük, ezért igyekszem minél többet magamba szívni belőlük, mielőtt elindulok erre a borzalmas helyre. Igen, ilyenkor már egész jól megy ez a művelet, az életösztön csodákra képes. Annyira, hogy a végén talán sikerül sebezhetetlenné válnom, mert a szörnyek valószínűleg békén hagyják azt, akit okosnak gondolnak.
Az azért biztató, hogy egyszer véget érnek a veszélyes útjaim. Megkapom a hőn áhított papírt, a szörnyekkel teli utca pedig csupán egy szerencsére egyre távolabbi emlékképpé válik. A fejembe erőszakolt "bölcs gondolatok", hát, azok egész biztos eltűnnek valahova a múlt ködébe.
Jó pár évvel később
Ülök a fotelben, az ölemben a laptopom vagy az e-könyvolvasóm, mikor melyik. Elégedett vagyok, nagyon jól érzem magam a bőrömben. Először is azért, mert alaposan kimozogtam magam. És érdekesebbnél érdekesebb dolgokról olvasok. Az agyam úgy szívja be az infót, mint egy extra nagy teljesítményű porszívó. Ezen az a tény se változtat, hogy gyakran nem az anyanyelvemen olvasok, hanem angolul. Ám a helyzet az, hogy ezt is nagyon élvezem. Tetszik, hogy egyre több kifejezést ismerek meg ezen a másik nyelven.
Kép: Osde8info/Flickr
Így minden nap tartogat valami újat, ez izgalmasabbá teszi az életet. Sokszor alig várom, hogy végre leülhessek a gépekhez. Az se zavar, hogy ennek sohase lesz vége. Mindig muszáj lesz újabb dolgokat megismernem. Azaz miről is beszélek? Tulajdonképpen egyáltalán nem muszáj, csak meg akarom tenni, mert ezek is kellenek ahhoz, hogy tartalmas életem legyen.
A különbség nem kicsi, ugye? Kb. akkora, mint az Everest.
Kép: Pixabay
Hihetetlenül örülök, hogy többé már nem kell kényszerből, a teljesen jogosan rengeteget szidott iskolarendszer béklyói között tanulnom. Ezt ma már csak a magam örömére teszem, meg persze azért, hogy minél sokszínűbbek legyenek az írásaim. Tudom, hogy ez egyelőre egy utópisztikus vágynak tűnik, de azt kívánom, hogy minél hamarabb váljon mindannyiunk számára természetessé, hogy élvezettel szerezzük meg a tudást.
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.
