Life Is Us!

Hat lábon a szabadulásért: V. rész

2017. június 18. 20:00 - Lifeisus

Igazi kutyaszorítóban

         

 

 

 

 

 

betyar2.jpg

 

 

Kép: Pixabay

 

A méltóságos gróf úr cselédje vagyok, ám óriási nagyot mertem álmodni. Azt, hogy mutatványosként fogok fellépni egy ebbel. Már kiszemeltem azt az állatot, akivel együtt szeretnék dolgozni, és egy vadászaton megfigyeltem, hogy miképp tanulnak az ebek.

 

Az előző részeket itt olvashatod.

 

Az utóbbi lépés roppant hasznos, ám amint később kiderült, igen veszélyes vállalkozás volt. Leányok ugyebár nem járnak ilyen eseményekre, valamilyen ürügyet kellett kitalálnom, hogy ott lehessek. Így aztán az egekig magasztaltam Alfrédot, a birtok és talán a világ legfelfuvalkodottabb hajtóját, akit mindez óriási örömmel töltötte el, és megengedte, hogy elkísérjem, mikor az ebekkel dolgozik.

Ám sajnos mást is akart. Olyasmit, amit csak egy ügyes mutatványoslegénnyel szeretnék csinálni. Akkor és ott kitértem az útjából. Azóta mindig úgy nézett rám, ahogy egy éhes farkas tekinthet a bárányra. Én azonban nem akartam az ő prédája lenni, ezért mielőbb meg szerettem volna tanítani Betyárnak a labdás mutatványt, hogy elmehessünk erről az átkozott helyről.

Úgy véltem, a vadászat után ez már gyerekjáték lesz. Arra akartam őt tanítani, hogy úgy bánjon a labdával, mint a vadászebek a szarvassal. Zsákmánynak tekintse, de azért tisztelettel viseltessen iránta. Úgy sejtettem, hogy ő ezt minden bizonnyal meg fogja tenni, ha kellőképpen határozott leszek vele szemben.

Ezért igen erélyesen néztem rá, amikor legközelebb megmutattam neki a labdát. Legalábbis én úgy véltem, ám ez allkalommal is hamar kiderült, hogy ez az eb kutyába sem vesz engem. Ahelyett, hogy tisztelettudóan megszimatolta volna a bogyót, felugrott rám, és alaposan képen nyalt. Mindez engem annyira megdöbbentett, hogy már nem szorítottam úgy a labdát, mint egy pillanattal azelőtt. Betyár pedig ezt igen hamar észrevette, és élt az alkalommal. Ugyanúgy kitépte a kezemből a bogyót, mint amikor legelőször mutattam meg neki azt.

Így tehát kiderült, hogy az eddiginél is eltökéltebbnek kell lennem. Ezért legközelebb csípőre tettem a kezem, méghozzá mindkettőt, így a bogyót is a csípőmhöz szorítottam. Úgy látszott, hogy ez már hatott az ebre. Leült elém, és elkerekedett szemekkel bámult rám. Szép nyugodtan ült, az jutott eszembe, hogy érdemes lenne egy festményt készíteni róla.

 

 

betyar-sitting.jpg

 

 

Kép: Pixabay

 

Ám rögvest kiderült, hogy igencsak pórul járt volna vele szegény festő! Őurasága ugyanis igen hamar hozzászokott az új helyzethez, és ezt a szokásos hevességgel adta tudtomra. Hirtelen felugrott, és újból kitépte a kezemből a labdát. Egy kicsit sem volt nehéz dolga. Amikor ugyanis olyan szépen leült, ettől annyira elaléltam, hogy ismét enyhítettem a bogyó szorításán. Túlságosan megbíztam ebben a disznóban!

Ez óriási hiba volt. Mert hát egyre csak telt az idő, és egyre többször futottam össze Alfréddal. Amúgy sem könnyű az élete az ember leányának, ha közel s távol nincs egy lélek sem, akire számíthat. Ráadásul már csak egyetlenegy labda maradt, amivel dolgozhattunk.

 

 

felt-ball.jpg

 

 

Kép: Robinfeder/Flickr

 

Mindez módfelett kétségbeejtett. Úgy éreztem magam, mint aki egy sötét verembe esett, ahonnan lehetetlenség kimászni. Márpedig mindenképpen ki akartam onnan szabadulni! Azonban már távolról sem voltam olyan eltökélt, mint a vadászat után. Bárhogy is igyekeztem, nem sikerült ismét olyanná válnom. Így szinte könyörögve néztem Betyárra, amikor a legutolsó labdát is bemutattam neki.

– Nagyon szépen kérlek, viselkedj végre okosan, hogy el tudjak innen menekülni – gondoltam eközben.

Ő azonban egy minden eddiginél gonoszabb cselt eszelt ki! Amikor meglátta a labdát, úgy tűnt, hogy rá sem hederít, mert egyszerűen csak elment mellettem. A következő pillanatban pedig azt vettem észre, hogy mögöttem van, és ott tépi ki a bogyót a kezemből!

Úgy éreztem, hogy ezzel együtt az álmaimat is elvitte jó messzire, méghozzá végérvényesen. Hogy az égvilágon semmi reményem sincs a szabad, mutatványos életre, örökre cseléd maradok. Borzasztó érzés volt ezzel szembesülnöm. A legnagyobb gondom az volt, hogy ne fakadjak sírva.

Amint a kutyák körül tettem-vettem, talán látszott rajtam, hogy milyen elesett vagyok. Ez lehet az oka annak, ami történt. Egyszer csak azt vettem észre, hogy valaki nagyon szorosan átfogja a derekamat. Természetesen nem kellett találgatnom, hogy ki az. Ki tudja, mit tett volna velem, ám hirtelen eleresztett, miközben azt ordította, hogy:

– Te eszelős dög! Hogy törne ki téged valami ebnyavalya!

Ahogy hátrafordultam, láttam, amint kétségbeesetten fogja az ülepét. Betyár pedig odajött hozzám, és fenyegetően méregette ezt a vadbarmot a lábam mellől.

Látszott, hogy sejtelme sincs róla, hogy az élete mostantól kezdve veszélyben forog, hiszen bármikor agyonlőhetik. Én pedig azt nem tudom, hogy most mit tegyünk. Csak annyi bizonyos, hogy valamilyen úton-módon mihamarabb köddé kell válnunk mindkettőnknek.

Folyt. köv. mához egy hétre.                           

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lifeisus.blog.hu/api/trackback/id/tr5812603555

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hat lábon a szabadulásért: V. rész 2018.05.27. 05:14:26

                        Kép: Pixabay   A méltóságos gróf úr cselédje vagyok, ám óriási nagyot mertem álmodni. Azt, hogy mutatványosként fogok fellépni egy ebbel. Már kiszemeltem azt az állatot, akivel együtt szeretnék dolgozni, és egy vadás...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.