Life Is Us!

Hat lábon a szabadulásért: IV. rész

2017. június 11. 20:00 - Lifeisus

A sűrű, sötét erdőben

       

 

 

 

 

 

forest.jpg

 

 

Kép: Pexels

 

A méltóságos gróf úr birtokán dolgozom, néhány vadászeb gondját viselem. Az egyiküket a vadászok nem tartják túl sokra, ám én mutatványost akarok belőle nevelni. Arról azonban halvány sejtelmem sincs, hogy egy eb miként tanul. Így elhatároztam, hogy elmegyek egy vadászatra, ahol ezt meg tudom nézni.

 

Az előző részeket itt olvashatod.

 

Ám ezt a tervet nem is volt olyan egyszerű megvalósítani, hiszen a leányok nem járnak vadászni. Ezért olyasmit tettem, ami amúgy soha nem jutott volna eszembe. Mert ott van az Alfréd, aki az egyik hajtó, és egy nagyon szép férfi. És egy öntelt hólyag! Ám ez a nem túl becsülendő jellemvonás mégiscsak a javamra vált. Így ugyanis nem volt más dolgom, mint az, hogy odamenjek hozzá, és agyba-főbe dicsérjem.

 – Hallottam hírét, hogy milyen bámulatosan bánsz az ebekkel – mondtam neki, miközben csodálattal teli szemekkel bámultam rá.

Egyből látszott, hogy sikerült elkápráztatnom ezzel a mondattal. Alfréd ugyanis még az eddiginél is jobban kidüllesztette a mellkasát, és úgy nézett körbe, mintha nem a gróf úr, hanem ő lenne a birtok feje. Ezek után nem volt nehéz elhitetnem vele, hogy égek a vágytól, hogy láthassam őt, miközben dolgozik.

Határtalan boldogságot és büszkeséget éreztem, amiért ilyen könnyedén elértem a célomat. Aznap valósággal a fellegekben jártam. Másnap azonban gyorsan visszahuppantam a földre. Azaz az egyik szekérbe huppantam be, amely a vadászni induló sokaságot kísérte. Rengetegen indultak útnak, mind csupa férfi ember, akik, ha észrevettek, meredt szemmel bámultak rám. Ha valaki megkérdezte, hogy mit keresek ott, azt feleltem, hogy az ételkészítésnél fogok segédkezni. Ám így is roppant nyugtalanító volt a viselkedésük.

Meg az, hogy az ismeretlenbe utaztam. Annak idején szinte sohasem tettem ki a lábamat a falumból, most pedig mindig csak a kastély körül forgolódom. Így egyre nagyobb gombócokat éreztem a gyomromban, ahogy távolodtunk a birtoktól ezzel az ostoba társasággal. Az erdőt meg egyszerűen félelmetesnek találtam. A hatalmas, ágas-bogas fák olyannak tűntek, mint megannyi barátságtalan óriás.

 

 

forest2.jpg

 

 

Kép: Unsplash

 

A mesékből sokat hallottam a sűrű, sötét erdőről. Ekkor pedig benne voltam!

Az utazás egy örökkévalóságnak tűnt, ám egyszer azért csak véget ért. Amikor lekászálódtam a szekérről, rögtön megláttam Alfrédot, amint néhány kutyát egzecíroztat. Ők másféle ebek voltak, mint Betyár.

 

 

hounds.jpg

 

 

Kép: Pixabay

 

Természetesen nem voltak olyan kedvesek a szívemnek, mint ő, ám minden bizonnyal százszor jobb társaság lehettek volna az embernél, aki körül lebzseltek. És aki széles vigyorral az arcán közeledett felém, mihelyt meglátott.

 – Üdvözlöm szép hölgyem – mondta. A vadászat csak kora hajnalban kezdődik. Az éjjel pedig vár ránk egy szép, üres sátor.

 – Rám ugyan nem! – mondtam igen határozottan. Remekül hálok én a zöld gyepen is!

 – És mi lesz, ha megtámadnak a farkasok?

 – Egy kicsit sem félek tőlük!

És otthagytam ezt a felfuvalkodott hólyagot. Aztán gyorsan munkához láttam, hiszen mindenkinek azt mondtam, hogy azért mentem velük. Ám miközben az ételekkel foglalatoskodtam, sokszor láttam, amint ez a ficsúr engem bámul, és mutogat a többi vadásznak. Abba meg bele sem merek gondolni, hogy miket mondhatott nekik! És ragaszkodott hozzá, hogy vacsorakor mellém üljön. Én azonban csakis az ebekről voltam hajlandó vele beszélni.

Aztán valóban a gyepen háltam, amúgy többen is így tettek. Ám nagyon nehezen jött álom a szememre, és gyakran felriadtam. Alfrédnak ugyanis nem mondtam igazat. Mert bizony nagyon is tartottam attól, hogy megesznek a farkasok, a medvék vagy ki tudja miféle szörnyek! Hiába égett mellettünk a tűz, ez sem tudott megnyugtatni.

Ám amikor a vadászok indulásra készülődtek, úgy csörtettek, hogy bizonyára a legmélyebb álmomból is felvertek volna. Hamar felpattantam, hogy megkeressem Alfrédot. Ami ezután következett, arra csak azt tudom mondani, hogy több, mint félelmetes. Alfréd mögött ültem a lovon, méghozzá féloldalt, tehát úgy leányosan. A ló sebesen száguldott, de ha nem, én akkor is úgy éreztem. Az ebek szimatoltak, aztán üldözték a szarvasokat, mi pedig követtük őket.

 

 

deer-hunting.jpg

 

 

Kép: Pixabay

 

Hihetetlen volt, ahogy a sok kutya a vad nyomába eredt. Ahogy együtt dolgoztak, és még a legfiatalabb, legtapasztalatlanabb eb is részt vett a munkában. Vacsorakor Alfréd azt mesélte, hogy ezeknek az állatoknak a vérükben van a zsákmányüldözés. Vadul hajtották a prédát, de azért kellőképpen óvatosak voltak vele szemben.

Eszük ágában sem volt olyan hebrencs módon rátámadni, mint Betyár a labdákra. Vigyáztak, nehogy felrúgja őket a hatalmas állat. De Hát a bogyót Betyár valójában zsákmánynak tekintette. Lehet, hogy valahol nagyon-nagyon mélyen benne is megvannak ugyanezek a jellemvonások? Talán, ha a sarkamra állok, ki tudom hozni belőle ezeket?

Ezen már csak akkor töprengtem, amikor végre leszálltam a lóról, és eltávozott mellőlem Alfréd, aki szemlátomást várta az elismerést. Természetesen nem fukarkodtam a dicsérő szavakkal, hiszen megnézhettem, amit látni akartam. Valahogy sokkal bátrabbnak éreztem magam, az erdő többé már nem volt olyan rémisztő.

A gróf úr úgy határozott, hogy ott helyben fogyasztják el az elejtett vadakat. Mi is kaptunk belőle egy keveset, igen ízletes volt. Miközben ettünk, Alfréd önteltebben terpeszkedett, és bámult rám, mint valaha. Én azonban csak arról voltam hajlandó beszélni, hogy milyen izgalmas volt ez a vadászat. A lakoma rendkívül sokáig tartott, mert a gróf úr igen nagy élvezettel ünnepeltette magát. Sejtelmem sincs, mire volt ez az egész cécó. Ő csak lepuffantotta a vadat, amikor az már ott volt az orra előtt. A munka nagy részét a hajtók és az ebek végezték. De hát ezek az uraságok már csak ilyenek!

Úgy volt, hogy ismét az erdőben hálunk, csak másnap indulunk haza. Amikor végeztem a munkával, elhatároztam, hogy leheveredek a gyepre, és alszom egy jót. Már halálosan fáradt voltam, alig álltam a lábamon. Ám szinte megfagyott bennem a vér, amikor az alvóhelyemre indultam.

Azt vettem észre, hogy egy alak közeledik felém kitárt karral, mintha át akarna ölelni. A késő esti homályban nem igazán ismertem fel az arcát, de természetesen így is tudtam, hogy ki lehet az. Ám eszem ágában sem volt hozzá ilyen közel kerülni. Nem sokat töprengtem azon, hogy mit tegyek. Hatalmasat ugrottam hátrafelé. Alfrédnak meg kicsúszott a lába alól a föld, ő maga pedig nagy puffanással hasra vágódott.

Az arcát csak akkor láthattam, amikor hazafelé indultunk. Jól látszott rajta a düh és a megvetés, amit nyilvánvalóan irántam érzett. De hát mit kezdjek én egy öntelt hajtóvadásszal? Az én álmaim lovagja egy ügyes mutatványoslegény! Ekkor azonban csak Betyárra tudtam gondolni. És arra, hogy most már ügyesebb leszek, és igenis meg fogom neki tanítani a labdás mutatványt.

Folyt. köv. mához egy hétre.               

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lifeisus.blog.hu/api/trackback/id/tr212584809

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hat lábon a szabadulásért: IV. rész 2017.06.14. 07:37:21

                      Kép: Pexels   A méltóságos gróf úr birtokán dolgozom; néhány vadászeb gondját viselem. Az egyiküket a vadászok nem tartják túl sokra, ám én mutatványokra akarom tanítani. Arról azonban halvány sejtelmem sincs, hogy egy...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.