Life Is Us!

Hat lábon a szabadulásért: III. rész

2017. június 04. 20:00 - Lifeisus

Határtalan szemtelenség

 

 

 

 

 

 

betyar.jpg

 

 

Kép: Pixabay

 

A méltóságos gróf úr birtokán dolgozom. Eleinte a leányát kellett szolgálnom, most pedig néhány ebét gondozom. Kezdetben nem jutottam velük dűlőre, ráadásul az egyik hebrencs vizsla kishíján komoly bajba kevert. Mostanra azonban megkedveltem őuraságát, és elhatároztam, hogy mutatványos ebet faragok belőle.

 

Az előző részeket itt olvashatod.

 

Mióta megbarátkoztam vele, a többi ebbel is jobb viszonyban vagyok. Már nem idegenkedem tőlük, ők pedig sokkal tisztelettudóbbak velem. Már nem akarnak elsöpörni, mint egy forgószél! A szívem azonban csak Betyárért dobog; így nevezem a szóban forgó vizslát. Rengetegszer elképzeltem, amint fellépek vele, és ujjongva tapsol nekünk a közönség.

Az egyik kereskedő, aki a kastélyba szokott járni, azt hitte, hogy elment az eszem, amikor elmondtam neki, hogy labdákat szeretnék vásárolni. Talán még ma is azon töri a fejét, miért költöm azt a kevés pénzemet ilyen fölösleges tárgyakra. Ám amikor meghozta őket, úgy éreztem, mintha hatalmas kincsekre tettem volna szert. Már láttam magam előtt, amint Betyár vígan ütögeti eme bogyókat az orrával a levegőben. Alig vártam, hogy megmutathassam neki őket!

Így amikor egyszer épp nem volt semmi dolgom, boldogan hívtam magammal a birtok egy nyugodt szegletébe. Ezzel nem is volt gond, mert mióta barátok lettünk, ez az állat legszívesebben mindenhova utánam jönne. Talán még a pokol fenekére is! Amikor megmutattam neki a labdát, nagyon lelkes volt, méghozzá túlságosan is. Azt szerettem volna, hogy szépen megszimatolja, ő azonban kiragadta a kezemből, és elszaladt vele hetedhét határon túlra. Én pedig ott álltam, mint akit leforráztak, és a vidám előadásokról szóló álmaim egyszerre szertefoszlottak. De aztán ki loholt mögöttem nagy vidáman, amikor épp az edényeket vittem elmosni etetés után?

 

 

betyar-running.jpg

 

 

Kép: Markus/Flickr

 

Hát persze, hogy ez a szőrös disznó! Ismét kiderült, hogy roppant szemtelen, de azért ragaszkodik hozzám. Ekkor újból feléledt bennem a remény, hogy hátha mégis rá tudom venni arra a mutatványra.

Elhatároztam, hogy ezután erélyesebb leszek. Így aztán szorítottam a bogyót, amikor legközelebb megmutattam őuraságának. Ám ő sem volt rest! Hatalmasra tátott szájjal próbálta megszerezni a labdát. Én meg erre felemeltem a kezemet jó magasra. Azt pedig a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ez a bestia utánaugrik!

 

 

betyar-jumping.jpg

 

 

Kép: Steven Johnson/Flickr

 

Egy pillanatra azt hittem, menten letapossa a fejemet! Gyorsan hátraléptem, hogy ezt ne tehesse meg, ám sajnos kicsúszott a föld a lábam alól, és a fenekemre estem. Őszemtelensége meg erre az ölembe feküdt!

Csak az jutott eszembe, hogy mi lesz ha valaki meglát minket így? Egy kicsit sem hiányozna, hogy az egész uradalom rajtam nevessen! Márpedig ez a felfuvalkodott népség nyilvánvalóan roppant jól szórakozna a grófkisasszonnyal az élen. Szerencsére egy lélek sem járt arra. Ha az ebbel nem is tudtam bánni, legalább jól választottam ki a helyet, ahol tanítani akartam.

Ám elhatároztam, hogy a fiatal úr legközelebb a ketrecből fog ismerkedni a bogyóval. A rácsok között valóban csak szagolgatni tudta azt, és bámult rá nagy áhítattal. Ezután azon voltam, hogy hadd lássa, amint a szép kerek tárgy repül a levegőben. Arra ugyanis még csak nem is gondoltam, hogy veréssel fogjam munkára. Engem gyakran vertek, és olyankor sohasem volt kedvem vígadni. Így bizonyos vagyok benne, hogy neki sem lenne ínyére a mulatság.

Fogtam tehát a labdát, és jó magasra feldobtam, majd elkaptam. Eközben úgy éreztem, mintha már egy előadáson lennék. Semmihez sem fogható, csodálatos érzés volt ez. Ám ekkor nem a közönség tombolt, hanem az Ebek Betyárral az élen. Mindannyian vadul ugatva ugráltak felfelé. Látszott, hogy minden vágyuk megszerezni a bogyót, és gyűlölték a rácsokat, amiért ezt nem tehették meg.

Amikor a mutatványos eb számát láttam, úgy véltem, hogy nem lehetett nehéz azt megtanítani neki. Most azonban úgy tűnt, hogy ez nemcsak hogy nehéz, hanem szinte lehetetlen vállalkozás. Egész biztosra vettem, hogy az álmom soha de soha nem fog megvalósulni.

Ez természetesen igencsak a kedvemet szegte, így a vacsorából is csak unottan csipegettem. Ám az érdekelni kezdett, amiről a főszolga mesélt. Elmondta, hogy a másnapi vadászatra több nagyon fiatal ebet is visznek, hadd tanuljanak az öregebbektől. De hogyan is tanul egy kutya? El kellene mennem arra a vadászatra, hogy láthassam. De hogyan juthatok én el oda, hiszen ez a férfiemberek mulatsága. Meg az enyém is lesz, ha kieszelek valamilyen ügyes cselt.

Folyt. köv. mához egy hétre.            

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lifeisus.blog.hu/api/trackback/id/tr4512562391

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hat lábon a szabadulásért: III. rész 2018.05.27. 09:05:14

                Kép: Pixabay   A méltóságos gróf úr birtokán dolgozom. Eleinte a leányát kellett szolgálnom, most pedig néhány ebét gondozom. Kezdetben nem jutottam velük dűlőre, ráadásul az egyik hebrencs vizsla kishíján komoly bajba kever...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.