Life Is Us!

Mi a fene ez az egész?

2018. március 22. 06:48 - Lifeisus

Avagy egy whiteblacklandi szőke nő mindennapjai

    

 

 

 

 

 

foggy-street.jpg

 

 

Kép: Pexels

 

Milyen szar idő van ma is! – gondolta Mirella. Elegem van már ebből a rohadt ködből! Mondjuk, főiskolás koromban annyira nem zavart. Ilyenkor Mya-val mindig bevettük magunkat a törzshelyünkre.

 

Na de ki is az a Mirella? Itt megtudhatod.

 

Na igen, Mya volt a legjobb barátnőm az évfolyamban. Nagyon jókat dumáltunk, enélkül talán nem is bírtam volna ki ép ésszel a főiskola nem kevés nyűgét. Még szerencse, hogy kb. az utolsó évfolyam végéig jóban voltunk.

Egy ugyanilyen borús, ködös nap volt, amikor megbetegedett, én meg kénytelen voltam Romildával beülni a kávézóba. Úgy voltam vele, hogy mindegy, csak ne egyedül ücsörögjek, ezzel a csajjal meg egész jól kijöttem. És egy döbbenetes infót tudtam meg tőle!

Azt, hogy Mya, az én állítólagos legjobb barátnőm mindenhol azt terjesztette, hogy kavarok az Eliza pasijával. Egyetlenegyszer beszélgettem vele, ez volt az a nagy kavarás. A csoporttársam volt, és csak a tanulásról dumáltunk, és ez egy igazi rémálom volt számomra. Mert nem túl nagy élmény ám olyasvalakivel tárgyalni, aki holt biztos benne, hogy a világon mindenkinél okosabb! De hát Eliza kb. úgy tapadt rá, mint egy tigris a zsákmányára. És akkoriban eléggé csúnyán nézett rám. Szerintem virtuálisan párszor elvágta a torkomat. Nekem meg pont ez hiányzott a sok hülye vizsga mellé! Évekig nem álltam szóba Mya-val.

Később kiderült, hogy Romildának kellett olyan nagyon ez az okostojat. Aztán, hogy elterelje magáról a gyanút, szépen elterjesztette, hogy én voltam együtt azzal a barommal. És nyilván nem akarta, hogy őt utáljam emiatt az idióta pletyka miatt, így került a képbe szegény Mya. Akit én sokáig egy rohadt kavarógépnek láttam! Olyasvalakinek, aki mindenkinek nyal, azután meg vadabbnál vadabb sztorikat gyárt szegény embertársairól. Pont olyannak, mint az én "cuki" kolléganőm, Rita.

Na de ugye akkoriban fogalmam se volt róla, hogy egyszer összehoz a balsors ezzel a vénasszonnyal. Csak az érdekelt, hogy gyakornokoskodhassak valahol, ami talán egyszer a rendes melóhelyem lehet. És úgy tűnt, hogy nagyon hamar teljesült az álmom. Találtam egy szuper helyet hihetetlenül kedves munkatársakkal és egy kifejezetten normális főnökkel. Akkoriban még a számokkal is szerettem dolgozni. Persze megvolt a hátsó szándékom velük kapcsolatban. Arról álmodoztam, hogy egyszer a saját bankszámlámon is olyan nagy tömegben fognak előfordulni, mint az excel fájljaimban.

Csak hát képtelen voltam kiverni a fejemből, amit Hallie, az a másik gyakornokcsaj mondott. Elmagyarázta, hogy nem valószínű, hogy valaha is előbbre fogok jutni azon a helyen. Mert nem elég jó a seggem, a bankszámlám meg még csak az álmaimban volt extra vastag. De hát a főnök úr számára létszükségletet jelentettek ezen készségek. Ezek után fénysebességgel elmenekültem arról a már nem is olyan kellemes helyről.

Csak nemrég tudtam meg, hogy tulajdonképpen kamu volt az egész. Hallie épp nagy erőkkel taposta magának az utat, én pedig valószínűleg egy megugorhatatlan akadályt jelentettem számára. Úgyhogy szépen elkerültem egy olyan emberhez, akinél tényleg nyerő a formás segg meg a kiemelkedően stabil anyagi helyzet. Mondjuk, nála ezek az alakok nem gyakornokként, hanem fontos női ügyfélként jelennek meg. Na de ez részletkérdés!

Szóval ügyesen legyártottam két képzeletbeli barmot, azok meg szépen megelevenedtek. Kedves Univerzum: történjen már az, hogy inkább az én szépséges szép álmaim teljesüljenek, légyszi!              

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lifeisus.blog.hu/api/trackback/id/tr9213765562

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi a fene ez az egész? 2018.03.22. 06:48:24

                   Kép: Pexels   Milyen szar idő van ma is! – gondolta Mirella. Elegem van már ebből a rohadt ködből! Mondjuk főiskolás koromban annyira nem zavart; ilyenkor Mya-val mindig bevettük magunkat a törzshelyünkre.   Na de ki ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása