Kép: Pixabay

Ő Gina, ha ennek egyáltalán van jelentősége egy kóbor állat esetében.  

Mert nagyon úgy tűnt, hogy Gina most már azzá vált. Pedig minden annyira szépen indult! Jobb gazdit egy eb se kívánhatott magának annál, amilyen neki jutott. Talán olyan volt emberben, mint ő kutyában? Legalábbis Gina ezt érezte, amikor együtt futottak: két nő, egy falka.

De persze hozzábújni is jó volt, a kutyus szerette, ha simogatta őt. És imádta odavinni neki a labdát. Volt egy nagyon különleges labdája is, olyan, amit a kétlábúak egy golfütő nevű tárggyal szoktak ütögetni. Persze Ginának ez utóbbiról fogalma se volt, és egy kicsit se érdekelte, honnan szerezte Gazdi azt a bogyót. Nagyon szeretett vele játszani, csak ez volt a fontos.

Kép: Pixabay

És amikor önfeledten szaladgált a réten, nem is sejtette, mennyire igaz az a mondás, miszerint semmi se tart örökké. Még az ilyen nagyszerű élmények se! Mert az egyik nap hiába várta Gazdit haza. Az autóbaleset olyasmi, ami bárkivel megtörténhet, még az ilyen fantasztikus emberekkel is, amilyen ő volt. Gina persze nem ismerte a részleteket, csak annyit tudott, hogy valami nagy baj történt az ő imádott társával, akivel már soha többé nem fognak együtt játszani.

Érte pedig eljöttek valami más kétlábúak, és elvitték egy furcsa, barátságtalan helyre. Egy rácsokkal elkerített, szűk területre zárták, ahol volt két másik kutya is. Meg körülöttük még egy csomó sok, ugyanolyan kis térben, egész nap be nem állt a szájuk. Ez alól a Gina mellett lévő állatok se jelentettek kivételt, ő azonban nem volt különösebben kíváncsi rájuk. Csak ült csendben és búsan az egyik sarokba félrehúzódva, de szerencsére mindössze pár napig.

Mert hát az azért nem kis szerencse, ha valakit szép sárga bundával áld meg a sors, meg azzal, hogy valami köze lehet a labradorokhoz. Ez a tény talán még a legkeményebb szívet is meglágyítja, ugye? Mondjuk, az a néhány kétlábú, akik valósággal csodálni kezdték Ginát, egyáltalán nem tűntek barátságtalannak. Egy nő volt meg egy férfi, és a kölykük: tiszta anyja. Vidám és kedves volt mindenki, még az a nőszemély is, akivel az ebek amúgy reggel és este találkozhattak, ennivalót vitt nekik általában igen harapós hangulatban. Ekkor ő engedte ki a kennelből Ginát, aki boldogan ugrott ki a szabad életbe.

Mert annyira biztos volt benne, hogy ismét vidám és szabad lehet! Hogy visszakapja a régi életét azzal a különbséggel, hogy most többen lesznek körülötte, mint régen. Ám ez utóbbit egy kicsit se bánta, hiszen így csak még több szeretetet kaphatott. Kapott is főleg a kislánytól, aki egész nap simogatta, és puszilgatta őt. Szóval gyönyörűen telt Gina első napja az új falkájával.

Így aztán egy kicsit se értette, hogy másnap az emberkölyök miért adott ki olyan hangot, mint egy kiskutya, akinek véresre harapták a fülét, csak mert ő ismét odabújt hozzá. A kiskölyök rémülettel vegyes undorral húzódott el tőle, és a ruháját kezdte simogatni. És Gina többször is hallhatta tőle azt a szót, hogy kutyaszőr, de persze fogalma se volt róla, hogy az ő gyönyörű bundájáról volt szó. Azt viszont megtanulta, hogy igen furcsa szerzet ez a kis kétlábú, jobb vele vigyázni.

Azért néha ezután is kapott tőle simit, és azt el is fogadta, de ő maga soha többé nem ment oda hozzá. A felnőttek se foglalkoztak már vele túl sokat, egyértelművé vált, hogy a nagy összebújások számára egyszer s mindenkorra véget értek. Sajnos a futással se volt más a helyzet. Kb. öt percekre vitték ki,  ennyi volt az egész.

Ő viszont eldöntötte, hogy akkor ezt a kis időt kell élveznie, méghozzá maximálisan. Szélvész módjára rohant, a kétlábúak meg csak repültek mögötte a póráz végén. Ill. egy idő után már csupán a férfi repült, mert világossá vált, hogy a többiek aztán végképp nem tudják tartani az állatot. Meg hát ő se nagyon tudta. Ez egy esős napon derült ki számára végérvényesen, amikor Gina egy nagyot rántott a pórázon, ő pedig még annál is nagyobbat esett szépen pofára, bele a sárba.

A felesége ezek után elkezdte böngészni a netet, és elmondta neki a nagy hírt, miszerint annak a kutyának új ingerekre van szüksége. Mindezek tükrében megvolt a hétvégi program; beülnek a kocsiba, és elmennek valahova a zöldbe kirándulni.

Szóval úgy nézett ki, hogy hosszú idő után végre valami jó dolog történik Ginával, aki imádta azt a helyet, ahova érkeztek. Minden tele volt izgalmasabbnál izgalmasabb szagokkal, és végre megint futkoshatott a szép zöld füvön. Az ő gazdáin kívül más kétlábúak is voltak ott. Ők rögtön elkezdték érdekelni a kutyust, mert egy ugyanolyan labdát ütögettek, amilyet ő vagy ezerszer visszavitt az eredeti gazdijának. És úgy nézett ki, hogy aznap abszolút mellé állt a szerencse, mert a szóban forgó bogyó egyszer csak az orra elé gurult. Na és egy ilyen lehetőséget nem szabad kihagyni, ugye?

Kép: Pixabay

Amikor futásnak eredt a labdával, úgy érezte, számára elérkezett a nap csúcspontja.

Azt azért sejtette, hogy a mostani gazdái nem szívesen játszanának egy ilyen játékkal, ám az mégiscsak meglepte, ami ezután történt. Mindhárman a nyomába eredtek; nem is gondolta, hogy ilyen gyorsan tudnak futni. Aztán a férfi elkapta a nyakörvénél fogva, kitépte a labdát a szájából, majd lekevert neki egy jó nagy pofont. Eközben folyamatosan hallhatta a nő sipákolását.

 – Micsoda szégyen! – ismételgette a gazdasszonya szinte állandóan.

Ginának persze fogalma se volt róla, mit jelent ez a szó. Az viszont másnap egyértelművé vált számára, hogy a pofonnál is rosszabb dolog fog történni vele. Mert aznap is mindannyian beültek az autóba, ami egy nagyon is ismerős terepre vitte őt. Arra az átkozott helyre, ahol össze volt zárva azzal a sok kutyával. Hamar megjelent az a nő is, aki annak idején kieresztette a ketrecéből, de most egy kicsit se volt kedves. A testtartása elárulta, mi jár a fejében: az, hogy íme egy újabb probléma, amit nagyon-nagyon sürgősen meg kell oldani.

Azonnal meg is oldódott, csak szerencsére nem úgy, ahogy ez a morcos alak gondolta. Pedig már úgy nézett ki, hogy tényleg mindennek vége. A férfi kiengedte Ginát a kocsiból, hogy átadhassa, amikor a póráza valamilyen rejtélyes okból kikapcsolódott. És még nyitva volt a barátságtalan intézmény kapuja, a kutya pedig azon nyomban élt a lehetőséggel. Csak rohant, és rohant talán gyorsabban, mint bármikor. A lelke mélyén valószínűleg érezte, hogy most bizony az életéért fut.

Csak akkor állt meg, amikor már ezer százalékig biztos volt benne, hogy egyetlenegy emberi lény szagát se érzi még a nagyon-nagyon messzi távolban sem, és nem vette körül semmi más, csak maga az anyatermészet. Talán sohase érezte magát olyan felszabadultnak, mint ebben a pillanatban. Esélyes, hogy ész nélkül ugrándozott volna, ha lett volna ilyesmire ereje. Ekkor azonban már csak arra volt képes, hogy szimatoljon. Hogy magába szívja a természet illatát, azt, amit mostanában nem érezhetett túl sokszor. Amikor talált egy botot, úgy örült neki, mint egy kincskereső az aranyrögnek. Kb. egy órán át rágcsálta önfeledten.

Kép: Pixabay

Csak ezután jött rá, hogy az élet azért most sem egészen fenékig tejfel. Idáig bárhol is volt, azért vizet mindig kapott a kétlábúaktól, ezen a helyen azonban sehol se talált ilyesmit. Azaz végül rábukkant egy vízzel teli gödörre, de a jó ég tudja, mennyit gyalogolt, amíg ez végre összejött. Ezután már csak arra maradt ereje, hogy lehuppanjon, és álomba merüljön.

Amikor felébredt, egy újabb problémával találta szemben magát, nevezetesen az éhséggel. Úgy döntött, hogy ismét útnak indul, és figyelmesen szimatol, hátha talál valami ennivalót. Egyáltalán nem volt olyan kimerült, mint azelőtt való nap. Már hajnal volt, ő pedig fitt volt és tettrekész. Boldogan rohangált és szaglászott mindenfelé, izgatottan szívta be a friss illatokat. Ilyesmiből pedig bőven akadt arrafelé. Ekkor már a fák sűrűjébe ért, ahol minden tele volt a különféle erdei állatok szagával. Hihetetlenül érdekesnek tartotta ezt a számára idáig ismeretlen világot. 

Addig legalábbis mindenképpen, amíg meg nem hallotta azt az ijesztő hangot. Valószínűleg nem is sejtette, mekkora szerencséje volt már megint, mivel a puskagolyó a földbe fúródott pár centivel mellette. Azt viszont biztosan tudta, hogy az lesz a legjobb, ha minél előbb elhúz erről a terepről, így ezután a tegnapihoz hasonló vad rohanás következett. Csak akkor állt meg, amikor betont érzett a lába alatt.

Ekkor viszont megnyugodott, és reménykedni kezdett. Mindenfelé házakat látott, és más kutyák ugatását hallotta. Ezek után arra gondolt, hogy biztos várja őt valami finom kaja valahol. De hiába szimatolt, sehol se érzett erre utaló szagot. Egyszer azonban mégiscsak történt valami, ami érdekes lehetett számára.

Az egyik kertkapu kinyílt, és begurult rajta egy autó tele mindenféle finomságok illatával. Gina rögtön a nyomába eredt. Néhány ember szállt ki belőle, az állat pedig már ugrott is be a helyükre. És sajnos nagyon hamar kikerült onnan. A marjánál fogva rántotta ki az egyik kétlábú, aki még az előző gazdájánál is kegyetlenebbnek bizonyult, mert ezután egy hosszú valamivel suhintott felé. De szerencsére nem találta el, Gina ügyesen félreugrott. Ezután ismét rohanni kezdett, mint egy űzött vad.

Akkor is annak érezte magát, amikor végre megállhatott. Rájött, hogy igen reménytelen a helyzete, a sorsa a vég nélküli menekülés. Már nem volt kedve szimatolni, csak céltalanul bolyongott, majd hulla fáradtan heveredett le egy fa alá.

Már majdnem elaludt, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülét: futó léptek zaja. Azután feltűnt a hang forrása, aki Ginát erősen emlékeztette az eredeti gazdájára. Hasonló volt a mozgása, az alakja, szóval az egész ember. Bár szegény állat már tényleg kimerült, azért erőt vett magán, és a nő nyomába eredt.

Azóta együtt futnak minden nap, és Gina (azaz most már Áfonya) a simiben se szenved hiányt. És imádja odavinni a labdát ujdonsült gazdájának. Van egy különleges labdája is, olyan, amit a kétlábúak azzal a golfütő nevű micsodával szoktak ütögetni. Áfonyát persze ez a tény egy kicsit se érdekli, ahogy az se, honnan szerezte Gazdi ezt a bogyót. Egyszerűen fantasztikus érzés vele játszani, csak ez a fontos.

Kép: Pixabay