Kép: Pavlina Jane/Flickr

Fogadjunk, hogy már legalább egyszer, de inkább többször hallottad, hogy a mostban kellene élned. Ami viszont egyáltalán nem olyan egyszerű. Eckhart Tolle éppen ezért egy egész könyvet írt erről a témáról, amelynek az ismertetőjét alább olvashatod.

A könyv címe A most hatalma (The Power of Now: A Guide to Spiritual Enlightenment). Az biztos, hogy ez egy nagyon fontos téma, hiszen mindannyian sokkal kiegyensúlyozottabbak lehetnénk, ha képesek lennénk a jelenben élni. Viszont ez a könyv nem túl egyszerű olvasmány, mert az író időnként eléggé elvontan fogalmaz.

Ezt csak azért jegyzem meg, hogy ha el szeretnéd olvasni, ne érjen kellemetlen meglepetés. Tőlem nagyon is távol áll az ilyen stílus, úgyhogy közérthetően, és gyakorlatias szempontból tálalom a mű lényegét. És egy kicsit szubjektíven, mert nem mindenben értek egyet az íróval. Sok hasznos tanácsot ad, de tapasztalatból tudom, hogy nem feltétlenül lehet minden javaslatát szó szerint betartani.

Ki is az az Eckhart Tolle?

Kép: Wikipédia

Egy német származású kanadai spirituális tanító. Több könyvet írt, jelenleg egy nagyon jól menő üzleti vállalkozása van. Könyv, CD és DVD-kiadással valamint előadások szervezésével és megtartásával foglalkozik, ezenkívül egy online tévécsatornája is van.

Saját bevallása szerint boldogtalan gyermek és depressziós fiatal felnőtt volt. Aztán amikor egyszer úgy tűnt, hogy sikerült eljutnia a lehető legmélyebb pontra, hirtelen furcsa dolog történt vele. Azt tapasztalta, hogy bár teljesen tudatánál van, az agyában nem cikáznak összevissza a gondolatok úgy, mint máskor. Ezt követően számára akkor még teljesen érthetetlen okból valahogy sokkal szebbnek látta a környezetét, mint azelőtt. Később megtalálta a magyarázatot a történtekre, és ez lett a tanításának és a szóban forgó könyvnek az alapja.

Amikor az elménk átveszi a hatalmat

Ez az alcím úgy hangzik, mint valami thriller, de Tolle szerint szinte mindannyiunkkal ez a helyzet, és ez a legtöbb problémánk okozója. Arról van szó, hogy csaknem megállás nélkül agyalunk valamin. Nem azzal van a baj, amikor ezt azért tesszük, mert mondjuk dolgozunk. Pl. nekem is gondolkoznom kell, miközben írom ezt a cikket.

Csakhogy a gondolataink máskor is a fejünkben mászkálnak, méghozzá gyakorlatilag ellenőrizetlenül. Ez nem tűnik veszélyesnek, de általában érzelmekké alakulnak, amelyek többnyire eléggé negatívak. Ez hatással van a testbeszédünkre, amiről már többször írtam ezen a blogon.

Ez az, ami akár veszélybe is sodorhat minket. Tolle azt tapasztalta, hogy sok olyan embertársát támadták meg mások szóval vagy tettleg, akikben rengeteg volt a visszafojtott düh. A támadók tudat alatt megérezték, milyen a kiszemelt áldozatuk kisugárzása, és ez a bennük lévő lappangó haragot is felszínre hozta. Az biztos, hogy a valamilyen negatív érzelemről árulkodó testtartás könnyen céltáblává teheti az embert. Ezt én is tapasztaltam, de szerencsére az én esetemben ez már a múlté.

Tolle úgy gondolja, hogy mi sem vagyunk különbek az olyan általunk valószínűleg őrültnek tartott alakoknál, akik folyton magukban beszélnek. Mert hát mi is állandóan gyártjuk a magunk kis szövegeit azzal a különbséggel, hogy ezt nem hangosan tesszük. Én is ismertem olyan embert, aki gyakorlatilag egyfolytában magában dumált. Ezek után úgy éreztem, hogy egy kicsit erős ez a megállapítás, de ez persze nem jelenti azt, hogy nincs teljesen igaza az írónak.

Ráadásul Tolle arra is rámutat, hogy a szakadatlan gondolkodással egy hamis ént táplálunk, amit ő egonak hív. Ez az általunk saját magunkról alkotott mentális kép. Az biztos, hogy ez többnyire egyáltalán nem fedi a valóságot.

Az író szerint a megvilágosodás útján tudunk véget vetni az itt leírt áldatlan állapotnak. És még véletlenül se valami különös, misztikus esemény bekövetkezésére gondolj. Ez csupán annyit jelent, hogy tanuljunk meg a gondolataink fölé emelkedni, és vessünk véget az elménkkel való azonosulásnak.

Első lépésként két nagyon egyszerű technikát ismerhetünk meg. Az egyik az, hogy figyeld a gondolkodót, azaz saját magadat. Eszerint, ha azt veszed észre, hogy céltalanul agyalsz, azonnal állítsd le magad. Ne csinálj semmi különöset, csak vedd tudomásul, hogy már megint elszabadult egy kósza gondolat a fejedben. Így el tudod érni, hogy te urald az elmédet, ne az uraljon téged.

A másik lehetőség az, hogy próbálj minél jobban a mostra figyelni. Az író azt ajánlja, hogy ebbe akkor kezdj bele, ha épp valamilyen rutinfeladatot végzel, pl. egy lépcsőn közlekedsz. Egészen egyszerűen annyit kell tenned, hogy az adott tevékenységre összpontosítasz, alaposan figyeld meg a mozdulataidat és a lélegzetvételedet.

Élősködők az agyunkban

Kép: Pixabay

Ezek olyan fantomlények, amelyeket az elménk táplál. Először is ott van a már említett egonk. Mivel ez tényleg csak egy fantomlény, alapvetően gyengének érzi magát. Ez az olyan emberek esetében is így van, akik kívülről magabiztosnak tűnnek. Éppen ezért ő táplálja a félelmeinket a veszteségtől, a kudarctól stb. Attól tart, hogy ha ezek valamelyike bekövetkezik, az az ő megsemmisülését jelenti. Ezenkívül az állandó elégedetlenkedésünk is az ego műve. Emiatt van az, hogy sokaknak az égvilágon semmi se elég. Folyton még több pénzt, nagyobb hatalmat stb. akarnak.

A másik élősködőnk az érzelmi fájdalomtestünk. Tolle a bennünk felgyülemlett gyakran igen nagy mennyiségű fájdalmat nevezi így. Ez szinte mindenkiben benne van vagy szunnyadó vagy aktív állapotban, és a bennünket ért újabb és újabb fájdalomból táplálkozik. Mi pedig általában tudat alatt, de készségesen hízlaljuk. Ehhez az is elég, ha örökké a múltbeli sérelmeinken kattogunk.

Tolle azt írja, hogy az egonk hatalmának az vethet véget, ha többé nem az elménkkel azonosítjuk magunkat. A fájdalomtest pedig abból merít erőt, hogy a gazdája gyakorlatilag nem tud a létezéséről, így ha alaposan megfigyeljük, akkor hamarosan el fog tűnni.

Ez mind nyilván igaz, de nem feltétlenül elég. Ha túl nagy benned a félelem vagy a fájdalom, akkor ennél többre van szükség ahhoz, hogy likvidálni tudd azokat. Nekem az segít, ha miután eszembe jut valamilyen negatív dolog, gyorsan kicserélem azt a pozitív megfelelőjére. Pl. így: rohadtul utáltam iskolába járni – de hát ez ma már egyáltalán nem fontos, hiszen végre olyasmiket tanulhatok, ami érdekel.

Amúgy egy hatalmasra nőtt fájdalomtesttől nem feltéttlenül tudsz egyedül megszabadulni. A szerző opcióként írja, hogy ebbben segítségedre lehet egy nálad jóval tudatosabb ember. Szerintem egyedül nem is érdemes próbálkoznod. Legalábbis nekem ez egyáltalán nem ment, muszáj volt szakemberhez fordulnom.

Szabadulás az időcsapdából

Kép: Pixabay

Amiben az író szerint az elménk tart minket. Merthogy az ellenőrizetlenül működő elme egyszerűen képtelen a jelenre koncentrálni, a gondolatainkat csak a múltba vagy a jövőbe repíti.

Az időre természetesen szükségünk van a mindennapi életben, de egyáltalán nem mindegy, hogy miképp használjuk. Az abszolút rendben van, ha felhasználjuk a múltban tanultakat, és célokat tűzünk ki a jövőre nézve. Az így alkalmazott időt Tolle óraidőnek nevezi. Ám azt mondja, hogy ott van még a pszichológiai idő is, ami viszont teljesen fölösleges.

Ez az, amikor fejben a múltban vagy a jövőben élünk, és képtelenek vagyunk ettől szabadulni. Pedig ha végiggondoljuk a dolgot, gyorsan rájövünk, hogy gyakorlatilag csak egyetlenegy idősík létezik: az, ami most van. A múlt és a jövő csupán az emberi agy terméke. Az állatok nem is tudnak mit kezdeni velük.

Van, amikor a humanoid lény is elfelejtkezik ezekről. Ez általában akkor történik, amikor valamilyen veszély fenyegeti, és konkrétan az élete függ attól, hogy itt és most cselekedjen. Erről az elmeállapotról írtam egy novellát a blogra, amit itt olvashatsz. Ilyenkor az ember meglepően nyugodtá és éberré válik. A szerző szerint az extrém sportolók és az autóversenyzők tudat alatt erre az elmeállapotra vágynak, ezért végeznek ilyen veszélyes tevékenységeket.

Tolle azt írja, hogy ahhoz, hogy boldogulni tudjunk az életben, meg kell találnunk azt az élethelyzeteink mögött. Az élethelyzeteink a múltban keletkezett szituációk, amelyek esélyes, hogy tele vannak problémákkal. Gyakran a jelenben is érezzük a hatásukat, és hajlamosak vagyunk állandóan ezeken rágódni, ezért vagyunk képtelenek elfogadni azt, ami most van, és észrevenni magát az életet. Az ilyen viselkedés általában azt is meggátolja, hogy megtaláljuk a megoldást a problémáinkra.

Az író leszögezi, hogy az életet csak úgy figyelhetjük meg, ha képesek vagyunk elmerülni a mostban. A jelenben remekül el lehet mélyedni úgy, ha az ember nem figyel semmi másra, csak a közvetlen környezetére. Ha alaposan megfigyeli a körülötte lévő színeket, formákat, hangokat, anyagokat, és a saját lélegzését. Akik már végezték ezt a gyakorlatot, arról számoltak be, hogy így sikerült észlelniük a körülöttük lévő világ rejtett szépségeit.

Tolle úgy gondolja, hogy az önmegfigyelés arra is jó lehet, hogy hatékonyan kezeljük a pszichológiai idő problémáját. Tehát azonnal rántsuk vissza magunkat a mostba, ha azt vesszük észre, hogy fejben a múltban vagy a jövőben kóválygunk. Ez szerintem is félsiker, de nem feltétlenül elég. Ha kellőképpen szar volt a múltad, akkor ez kevés ahhoz, hogy meg tudj tőle szabadulni. Ezzel kapcsolatban is csak azt tudom ajánlani, hogy mindenképpen kérd szakember segítségét!

Amikor az élet csak játék

Kép: Pixabay

Szerintem a könyv egyik legfontosabb mondanivalója az, hogy nem az a lényeg, hogy mit csinálunk, hanem az, hogy miképp csináljuk azt, amivel épp foglalkozunk. Azt én is tapasztaltam, hogy simán elveheti az ember kedvét egy adott tevékenység végzésétől, ha képtelen azt élvezni, mert csak az abból származó eredményt tartja szem előtt. Pl. akkor is ez van, ha nem tudod magad átadni a mozgás örömének, mert folyton csak az jár a fejedben, hogy minél hamarabb, minél jobban teljesíts.

Tolle fontosnak tartja, hogy bármit is teszünk, eközben az öröm, a nyugalom és a könnyűség legyenek a ránk jellemző érzések. Így persze kiegyensúlyozottabbak leszünk, és a kívánt eredményt is nagyobb eséllyel érjük el. Én viszont nem gondolom, hogy problémát jelent, ha nem érzünk örömet valamilyen nemszeretem munka végzése közben. Ám az biztos, hogy sokkal előbbre jutunk, ha nem azon agyalunk, hogy mennyire utáljuk csinálni. Abban is igaza lehet az írónak, hogy ha így állunk az élethez, a tetteinkre egyfajta játékos, örömteli energia lesz jellemző.

Ezek voltak a könyv mondanivalójának az alapjai, de jövő héten még hozok további tippeket.                           

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.