Life Is Us!

Káár, hogy szürke életet élsz!

2017. augusztus 13. 20:00 - Lifeisus

        

 

 

 

slate-grey.jpg

 

 

Kép: Lifeofpix

 

Ez a nap is úgy indult, mint az összes többi, de Marcell ezt egyáltalán nem bánta, hiszen így abszolút kiszámítható volt az élet, és ez neki mindennél többet jelentett.

 

Elkészítette a reggeli kávéját, mint mindig, és leült a laptopja mellé, hogy szokás szerint elolvassa a híreket. Na jó, abban talán különbözött ez a reggel a többitől, hogy Marcell ezúttal kinyitotta az ablakot, mert végre kitavaszodott, és azért már vágyott a kellemes, friss levegőre. A hírek persze ugyanarról szóltak, mint máskor. Miután végigolvasta a vezető politikusok legújabb hazugságait, egy macskás hír is a szeme elé került. Amikor meglátta a cuki állat képét a monitoron, az jutott eszébe, hogy annak idején fotós akart lenni.

 – Csak hát az ilyen munka azért eléggé kiszámíthatatlan – gondolta magában. Szóval jó, hogy végül a bérszámfejtést választottam. Oké, már öt éve dolgozom, és tulajdonképpen egy kicsit se érdekel a számok világa, de hát akkor is ez a tuti meló!

Azután egy kis ideig nem gondolt semmire. Az ablakon ugyanis hirtelen berepült egy fekete varjú.

 

 

639px-rook_corvus_frugilegus.jpg

 

 

Kép: Wikipédia

 

Egyfolytában károgott, és a férfi asztalát vette célba. Leszállt rá, és feldöntötte a kávéscsészét. Marcell ebben a pillanatban csupán egyvalaminek tudott örülni, annak, hogy a barna ital nem a gépére, hanem az ölébe borult. Ezek után a madár, mint aki dolgát jól végezte, kirepült az ablakon.

Emberünk szinte kővé dermedt a döbbenettől, de nem sokáig maradhatott úgy, hiszen hívta a kötelesség. A nap folyamán igyekezett nagyon keményen dolgozni, hogy elfelejtse a reggel történteket. Úgy döntött, hogy semmiképpen se nyit ablakot. Csakhogy nem egyedül volt az irodában, a kolléganője pedig nem tudott ellenállni az illatos tavaszi levegőnek, amely aztán egy röpke pillanatra Marcellt is elvarázsolta.

A friss illatok és az ablakon beáradó napfény eszébe juttatta, hogy fotósként valószínűleg nem egy irodában kellene ülnie, hanem gyönyörű képeket készíthetne a természetben. De nem! Egy lelkiismeretes munkaerő nem agyalhat ilyesmin! Úgyhogy villámgyorsan elhessegette ezt a gondolatot, és ismét nekilátott a számok rendezésének.

Ám sajnos a friss levegőn és a napfényen kívül valami más is bejutott hozzá az ablakon át. Ill. valaki más: a varjú.

 

 

rook.jpg

 

 

Kép: Pixabay

 

Talán ugyanaz a madár, aki reggel látogatta meg. Ugyanolyan hangosan károgott, rászállt a számítógép billentyűzetére, alaposan körbejárta, majd távozott.

Marcell barátunknak egy kicsit sem tetszett a fekete állat „irománya”. Annyira nem, hogy komoly elhatározásra jutott: ezután egy percet sem hajlandó nyitott ablak mellett tölteni. Így a langyos esti levegőnek esélye sem volt bejutnia hozzá, amikor leült a tévé elé. És volt még valami, amire egy kicsit sem vágyott. Semmiképpen se akart olyan műsort látni, ahol madarakat vagy bármilyen más állatot mutatnak.

Hosszas kapcsolgatás után egy akciófilm mellett döntött, amelyben úgy tűnt, hogy kizárólag humanoid lények szerepelnek. Nem kellett csalódnia, csak embereket láthatott, méghozzá nagyon sokféle embert. Többek között egy gyönyörű nőt is, akinek a csodás alakja teljesen elbűvölte. Arra gondolt, hogy milyen jó dolga lehetett az operatőrnek, aki filmezte. És ha ő most fotós lenne… De nem lett az! Úgyhogy gyorsan abbahagyta az ábrándozást, és igyekezett ezer százalékosan a filmre koncentrálni, ahonnan szerencsére már eltűnt a hölgy.

De jött helyette valaki más! Kiderült, hogy a film mégse állatmentes, mert egy varjú jelent meg a képernyőn.

 

 

rook2.jpg

 

 

Kép:Pixabay

 

Marcell meg mert volna esküdni rá, hogy ez ugyanaz a madár, aki aznap zaklatta. És a varjú olyasmit csinált, amitől a férfi végleg lefagyott. Hangosan károgva kirepült a tévéből, és nekiesett. Hol az arcát, hol a karját csipkedte. Immár vérfoltokkal tarkított célpontja egyszer megpróbálta elhajtani, ám ezzel csak azt érte el, hogy egy az eddigieknél sokkal nagyobb csípés áldozata lett. Az állat szerencsére egy kis idő múlva önként abbahagyta a kínzást, és visszaszállt a tévébe.

A filmet viszont Marcell már nem akarta végignézni. Amúgy is fel kellett állnia a tévétől, hiszen muszáj volt a sebeit ápolnia. És nagy elhatározásra jutott, miután végzett ezzel a művelettel. Eldöntötte, hogy mégis fotózni fog. Mert hát az élet úgyis kiszámíthatatlan, akkor meg miért ne éljen úgy az ember, hogy közben még jól is érezze magát?

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lifeisus.blog.hu/api/trackback/id/tr7112742526

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Káár, hogy szürke életet élsz! 2017.08.13. 20:58:20

                   Kép: Lifeofpix   Ez a nap is úgy indult, mint az összes többi, de Marcell ezt egyáltalán nem bánta, hiszen így abszolút kiszámítható volt az élet, és ez neki mindennél többet jelentett.   Elkészítette a reggeli kávéját,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása