Kép: Stocksnap.io

Mirella is abba a népes csoportba tartozott, amely tagjainak sokat jelent, ha valaki szerepel a tévében.

Na de ki is az a Mirella? Itt megtudhatod.

Bár, ha a bácsikájáról volt szó, ez azért mégsem tűnt olyan nagy cuccnak.

Mert mégis mivel érdemelte ő ezt ki? Azzal, hogy kőgazdag? Mirella inkább nem akarta tudni, hány embertársát tette tönkre, mire idáig eljutott. Mert az a fajta ember volt, aki ha meg akart valamit szerezni, mindenen keresztül törtetett, mint egy buldózer.

Vagy talán azért, mert amúgy nagyon kedves fickó? Ez nézőpont kérdése. Mert Mirellát egyáltalán nem hatotta meg, ha kezet csókolt neki, sőt, egyenesen utálta az ilyesmit. Amikor pedig emberünk „vicces” sztorikat mesélt az (ilyen szőke nőcskékről), miközben Mirella ugyanilyen színű haját pásztázta, a nő sajnos elfelejtett nevetni.

Esetleg a nagybácsi kifinomult ízlése az, ami figyelemre méltó? Legalábbis ha valaki szereti, amikor rengeteg űber-giccses tárgy tömörül egy helyen. Mirella szerint a kedves rokon lakásával pont ez volt a helyzet. Szinte minden négyzetcentiméteren helyet kapott valamilyen műtárgy. A nő biztos volt benne, hogy mindegyik egy vagyonba került, abban viszont már nem, hogy olyasvalaki is büszkén mutogatná azokat, akinek ízlése és agya is van.

Na de ha valaki aktív állatvédő, akkor azért csak megérdemli a figyelmet. Ezzel Mirella is egyetértett, kivéve ha a bácsikájáról volt szó. Sokat gondolt arra, hogy ha kutya lenne, akkor ez az ember lenne az utolsó kétlábú, akit a gazdijának kívánna. Ő a maga részéről alapvetően jobban szerette a macskákat. A nagybácsi nyomott orrú ebét pedig eléggé csúnyácskának tartotta.

Kép: Stocksnap.io

Ettől függetlenül biztos volt benne, hogy több volt az az állat egy átkozott dögnél, aki semmi jóra sem képes. Márpedig a kedves gazdája nagyjából ezeket terjesztette róla. Mirellát azonban kifejezetten szórakoztatta ez az eb.

Az biztos, hogy egész életében hálás lesz neki, mert egy dög unalmas családi összejövetel hangulatát sikerült feldobnia azzal, hogy felpattant az egyik asztalra, és leverte azt a kerámia szobrot, ami amúgy nyugodtan pályázhatott volna a (legförtelmesebb az ocsmányságok között) címért. Utána a gazdájára ugrott fel, és elkezdte cibálni az ő természetesen méreg drága zakóját. A dolognak csak egy szépséghibája volt: Mirella gyanította, hogy ha a bácsikája épp nem a szent család legeslegszentebb tagja szerepét játszotta volna, a kutyus nem úszta volna meg eme produkciót egy kis ordibálással.

Az eb egy pár hónappal későbbi támadóakciója azonban sajnos végzetesnek bizonyult. Ekkor a gazdi kedvenc díszpárnája volt a célpont, és úgy tűnt, hogy az állat győzött, mert teljesen szétszedte. Aztán egyre rosszabb lett az étvágya, és végül elpusztult. És bár Mirella igyekezett eme rokonával a lehető legkevesebbet tárgyalni, azért ügyesen összerakta a puzzlet.

Emberünk már többször is kijelentette, hogy nem kell egy kutyával minden bolhacsípés miatt állatorvoshoz rohangálni.

 – És fizetni a dokinak – gondolta magában Mirella.

Bár bizonyítani nem tudta, biztos volt benne, hogy a kutyus evett is a párnából, és az ment a gyomrára. És abban is, hogy egy állatorvos tudott volna segíteni rajta. A kedves rokont pedig ezek után még az eddiginél is jobban utálta.

De csak úgy magában, hangosan soha nem mondta ki. A környezetében ugyanis mindenki meg volt győződve arról, hogy ez az alak egy fantasztikusan ügyes és alapjában véve kedves ember, Mirellának meg volt elég baja anélkül is, hogy egymagában szembe menjen az árral.

A nagybácsinak pedig valószínűleg nem volt teljesen tiszta a lelkiismerete, mert az eb halála után egyre gyakrabban hangoztatta, hogy mennyire szereti az állatokat. És hirtelen adakozni kezdett az állatvédőknek, holott azelőtt nem igazán volt rá jellemző, hogy saját magán kívül másra is pénzt költsön. Minél inkább híre ment a bőkezűségének, annál nagyobb örömét lelte benne. És a hír futótűzként terjedt, még Beningtonhoz is eljutott. Ő egy nagyon ismert tévéműsorvezető volt Whiteblacklandben. Úgy interjúvolta meg a hírességeket, hogy kiment a lakásukra, és mindezt egyenesben közvetítette a tévé.

Amikor megkereste az újdonsült, igen nagyvonalú állatvédőt, annak dagadt a melle a büszkeségtől. Rögtön meg is szervezte az ehhez járó családi összejövetelt. A család apraja-nagyja össze kellett gyűljön egy másik rokonnál. Azért ott, hogy ne zavarják a forgatást. Így nekik a tévén keresztül kellett nézniük, hogy miképp mutatkozik be Whiteblacklandnek az ország legnagyobb állatbarátja. Az volt a terv, hogy a forgatás végeztével mennek el a nagybácsihoz, és ünneplik őt a giccses cuccok között.

Mirellának persze egy kicsit se fűlött a foga ehhez az egészhez. Néhány majdnem veszekedésbe torkolló vita után a szülei végre felfogták, hogy nincs ideje ünnepelni, mert tanulnia kell. Annyi kompromisszumot viszont muszáj volt kötnie, hogy a műsort azért megnézi a többiekkel, ahogy az egy rendes családtaghoz illik.

Így egy héttel később nem túl lelkesen, de azért udvariasan beszélgetett a többi rokonnal az időjárásról, a nagyi legújabb betegségeiről és hasonlóan érdekfeszítő témákról. Ezek után a tévéműsor kezdete számára maga volt a megváltás! De természetesen azt a pillanatot várta igazán, amikor Benington elköszön a kedves nézőktől, ő pedig szépen húzhat haza, mint a vadliba.

A műsorvezető egyébként egy kissé idegesítő figura volt. Hajlamos volt túlfényezni az interjúalanyait, de a nagybácsi még ezt is túlszárnyalta. Ügyesen hullatta a krokodilkönnyeket, miközben azt ecsetelte, hogy milyen fájdalmas élmény volt, amikor elvesztette az imádott kutyusát. Azután arról mesélt, hogy ha már a saját kutyája nem lehet többé vele, igyekszik legalább a többi állaton segíteni.

  – Nekem az okoz igazán örömet, ha…

A kedves nézők azonban sohase tudhatták meg, mit jelent számára az „igazi öröm”. Egyszerre csak hatalmas csörömpölést lehetett hallani, és a két férfi körül minden tele lett üvegcserepekkel. Mirella arra gondolt, hogy valószínűleg az ablak tört be valahogy.

Kép: Pixabay

A nagybácsi feje fölött pedig egy nagyon furcsa lény szállt el. Egy kis szárnyas kutya, aki nagyon hasonlított emberünk néhai ebére.

A két amúgy nagyon bőbeszédű férfi teljesen megdermedt az események hatására. Pedig ez még csak a kezdet volt. A furcsa állat ugyanis rászállt a szobában lévő összes bútorra, és lerúgdosta az azokon található nem kevés dísztárgyat, tovább növelve a szilánkok mennyiségét.

Nyugodtan garázdálkodhatott, hiszen a körülötte lévő emberek nem mertek, és persze nem is tudtak tenni semmit, csak figyelték a szokatlan eseményeket döbbenettel vegyes rémülettel. A kutyus ezután a díszpárnákat vette kezelésbe. Felkapta, majd messzire hajította őket. Amikor ezzel is végzett, a nagybácsi ölébe szállt, majd felemelte a lábát, és egy jó nagyot pisilt a férfi öltönyére. Miután dolgát elvégezte, kiröppent a szobából.

Persze Mirelláék is elképedve figyelték az eseményeket. A nő hazafelé menet arra gondolt, hogy jól tette ,hogy nem hagyta ki ezt a programot, hiszen kifejezetten szórakoztató volt. Meg arra, hogy tulajdonképpen mulatságos dolog az, ha híres ember van a családban.               

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.