Life Is Us!

Vendégposzt: 10 érdekes különbség Magyarország és az USA között

2017. április 19. 20:00 - Lifeisus

 

 

 

american-suburb.jpg

 

 

Az USA-ban sok minden másképp működik, mint itt, és rengeteg olyan dolog van, amiről a filmekben nem hallhatunk.

 

Erről szól ez a vendégposzt, amit Judit, a Candle & Coconut blog írója készített. Hozzám hasonlóan neki is az a véleménye, hogy az életet jobban tudjuk irányítani, mint ahogy azt sokan gondolják, és a blogon ezt szeretné bemutatni. És mivel a világ egyik legjobb és legnagyobb táplálkozástudományi iskolájába jár, rengeteg tippet ad a helyes táplálkozással és az egészséges életmóddal kapcsolatban, méghozzá holisztikus szemléletben. Sok angol nyelvű cikket is ír, így akkor is érdemes benézned a blogjára, ha ezt a nyelvet szeretnéd gyakorolni.

 

 

 

 

Korábban 3 hónapot sikerült eltöltenem különböző időpontokban az Egyesült Államokban. Tavaly decemberben azonban a párommal, aki amerikai, úgy döntöttünk, hogy mivel az utóbbi 1, 5 évben szinte végig Magyarországon tartózkodtunk, nézzük meg milyen az élet együtt az ő hazájában. Az USA gyönyörű ország, rengeteg egyedi dologgal, ámulatba ejtő látnivalóval, lélegzetelállító tájakkal, nagyon sokféle nemzettel. Nem véletlenül a világ egyik vezető nagyhatalma. Befolyása óriási az egész világot nézve és aki hosszabb távon itt van, ezt teljes mértékben érzékeli is. Ebben a posztban 10 olyan nagyobb és ezeken belül néhány apróbb dolgot osztok meg ami érdekes különbség a 2 ország között.

1. Távolságok

Míg Magyarországon kb. 5-6 óra alatt eljutsz az ország keleti csücskéből a nyugatiba, addig itt egy államon belül simán utazol ennyit. Amerikában szinte lehetetlen autó nélkül közlekedni, és korántsem luxus az, hogy 17 évesen már a saját kocsidban ülsz. Az autópályák mellett egyébként szinte folyamatosan vannak benzinkutak, éttermek, pihenőlehetőségek. Sokkal több, mint nálunk. Nagyrészük gyorsétterem, hiszen tudjuk, hogy Amerika a gyorséttermek kánaánja.

A közlekedés nem tér el nagymértékben az otthonihoz képest. A legtöbb alap ugyanaz, de azért van néhány meghatározó különbség. A magyar szabályokhoz képest itt például az elsőbbségadás nagyban eltér. Olyan, hogy jobbkéz szabály szinte náluk nem is létezik. Helyette majdnem mindenhol van Stop tábla. A Stop táblás kereszteződéseknél érkezési sorrendben van a továbbhaladás lehetősége. (Hát képzelem, hogy ez otthon mennyire működne.)

A rendőrségnek itt más az egész kultúrája. Például nem állít meg mindenféle ok nélkül a rendőr, csak, hogy szivasson, mert épp szar napja van. Csak akkor van joga megállítani, ha valami olyat csináltál, ami szabályellenes. De azt is meg kell említeni, hogy sokkal nagyobb respektjük van a rendőröknek, mint odahaza.

A. Iskolabusz:

                              

 

school-bus.jpg

 

 

Kép: Pixabay

 

Itt az óriási távolságok miatt szinte házhoz jár az iskolabusz a gyerekekért. Van jó néhány megálló, ahova odagyűlnek a környékről a gyerekek és ott felveszi, majd hazafele le is teszi őket a sárga iskolabusz. Ha autóval jössz a vele szembeni irányból, és a busz pont megállni készül, akkor kirakja a kis Stop tábláját, és Neked meg kell állnod. Akkor hajthatsz tovább ha a gyerekek leszálltak és átmentek az úton. Biztos jó móka lehet, kár, hogy ez Mo-n nem ennyire elterjedt.

2. Étkezési és élelmiszer kultúra

A. Gyorséttermek

Eszméletlen számomra még mindig, (majdnem 5 hónapja vagyok itt) hogy minden sarkon gyorsétteremlánc van. Nem csak pár cég van, mint otthon, hanem rengeteg, a két kezemen nem tudnám megszámolni, annyiféle. Ami sajnos elkeserítő és sok mindent elárul, hogy a hamburger és a kola olcsóbb, mint a saláta és a víz.

Számomra megdöbbentőek azok a mennyiségek, amit az amerikaiak (nem diszkriminálva, de főleg a kövér emberek) tudnak megenni. Együltő helyükben betolnak 2-3 hamburgert, 1 liter kólát, és pár adag sült krumplit. Fergeteges kaja kánaán van itt, és aki nem figyel az egészségére, nagyon is rászokhat ezekre a műkajákra. Sajnos nem véletlen az sem, hogy Amerika az egyik legelhízottabb és legegészségtelenebb nemzet a világon. Magyarország is kezd erre az útra tévedni, de azért ott az éttermeknek, kávézóknak, cukrászdáknak és az otthoni főzésnek teljesen más feelingje és kultusza van.

Ami viszont a jó dolog ezekkel a kajáldákkal kapcsolatban, hogy egy csomó “diner” van, ahova el tudsz menni egy jót reggelizni a családdal. Általában szombaton és vasárnap úgy megtelnek ezek a helyek, hogy érdemes asztalt foglalni előre. Ezek közül a Waffle House azaz Gofri Ház, az ami nekem a legszimpatikusabb volt eddig. Olyan kis családias a hangulat, legalább itt tényleg időt töltesz el a családoddal. Természetesen a tipikus amerikai reggeli kapható, a sós szalonna, tojás, zsemleféleségek, valamint az édességek határtalan netovábbja, a palacsintától kezdve, a gofrin, az édes verziójú bundáskenyéren át minden.

B. Kiszolgálás és fizetés az éttermekben

Itt az éttermekben, szinte minden esetben odavezetnek az ülőhelyedhez, vagyis nem te választasz, hogy hova üljél. Miután kihozták az ételt, többször is jönnek ellenőrizni, hogy minden rendben-e az étellel, szeretnél-e még valamit. (Ez egyébként idegesítő is lehet, mert általában pont tele a szád, amikor mindezt megkérdezik.)

A legtöbb helyen az üditődet automatikusan újratöltik, és nem számláznak érte pluszban. Amit nem szeretek, hogy amikor vizet kérsz, csapvizet hoznak (amiért egyébként nyilván nem kérnek pénzt.) Az ásványvizet külön kérni kell. Az amerikaiak egyébként szinte minden italt jéggel isznak télen-nyáron.

A fizetésnél pedig amennyiben kártyával történik, megkapod a számlát, majd elviszik a kártyádat a tranzakcióhoz. Miután visszahozták, ráírhatod a számlára, hogy pontosan mennyi borravalót szeretnél adni, majd ezt utólag levonják a kártyádról. (Amikor a kártyádat már visszaadták ugye) Nem tudom pontosan ez a tranzakció hogy megy végbe, de hogy otthon nem működne az biztos.)

C. Szupermarketek:

Ami nekem, mint egész életemben brit angolt tanult embernek furcsa volt, hogy “grocery store”-nak hívják a közérteket, még a nagy szupermarketeket is. A brit angolban ez zöldségest jelent.

Rengeteg feldolgozott, előre csomagolt, ezáltal semmiképp sem egészségesnek nevezhető édesség, csoki, cukor, péksüti, poralapú “étel” van a boltok polcain. Az ízvilágot tekintve, messze nem olyan finomak, mint az otthoniak. A kiszerelések pedig általában sokkal nagyobbak. Egy tej kapásból 4 literes, egy kenyér (rengeteg féle csomagolt kenyerük van) minimum 1 kg-osnak felel meg.

Sajnos már Magyarországon is egyre nagyobb teret hódít a sok silány minőségű, viszont annál olcsóbb élelmiszer-utánzat. Kevés ember tud főzni itt kinn úgy igazán. Ennek egyik oka, a rengeteg készétel, mikrózható és por alapú verzió, mert ezt csak össze kell dobni. Nyersanyagok helyett sokszor használnak előrecsomagolt keverékeket. (pl.: palacsinta keverék)

 

 

supermarket.jpeg 

 

 

Ami viszont egy pozitív dolog, és kifejezetten szeretem a szupermarketekben, hogy amikor bejössz az áruházba, lehetőséged van letörölni fertőtlenítő kendővel a bevásárlókocsit.

 

 

kezfertotlenito.jpeg

 

 

3. Az amerikai kényelmes, leleményes de néhány esetben furcsa (buta?) nemzet

Semmiképp sem szeretnék sértő lenni, hogy (számunkra) evidens dolgokra minek külön felhívni a figyelmet. Ezt komolyan nem tudják? Buták vagy feledékenyek? (Ennek a megítélését inkább az olvasóra bízom.) Van néhány olyan dolog, amire azt mondanád, hogy egyértelmű és még a hülye is tudja, ezért jogos a kérdés, hogy minek kell ezt külön feltüntetni? Például a hajszárítókra minden esetben ráraknak egy kis címkét, hogy ne használd fürdőkádban.  

 

 

hair-drier.jpeg

 

 

Az utakon minden kreszjelhez oda van írva, hogy mit jelent, vagy a jelek helyett sokszor csak szöveget jelenítenek meg. Ilyen például az egyirányú út, és rengetegszer láttam ‘wrong way’ azaz rossz irány táblát.

 

 

donotenter.png

 

 

Kép: Pixabay

 

 

one_way.png

 

 

Kép: Pixabay

 

 

wrong-way.jpg

 

 

Kép: Pixabay

 

Ami számomra vicc kategória, hogy szinte minden étterem, bolt és kávézó mosdójában fel van tüntetve egy kis táblácska, azzal a felirattal, hogy a dolgozóknak kötelező alaposan kezet mosni a mosdó használata után. Erre komolyan fel kell hívni a figyelmet?

 

 

washhands.png

 

 

Kép: Pixabay

 

A. Kényelmesség:

Amit csak lehet, az amerikaiak úgy oldanak meg, hogy ne kelljen sok erőfeszítést tenniük. Ez egyben negatív és pozitív is. Például az egyik kedvencem az elektromos konzervnyitó, a konyhamalac és a ruhaszárítógép, de ezek lassan már Európában sem számítanak kuriózumnak. Az biztos, hogy ezek megkönnyítik a napi életet, viszont nagyon sok olyan dolog van, ami azt eredményezi (például a kreszjelek esete akár) hogy nem kell az agyukat használniuk.

Ami jó értelemben sokkoló élmény volt számomra, amikor elmentünk a gyógyszertárba egy krémet kiváltani, és beálltunk a “drivethrough”-ba. Ez ugye olyan, mint otthon a Mcdrive, tehát nem kell bemenned, kiszolgálnak miközben Te az autódban csücsülsz. Az alap ugyanaz, vagyis egy kis “beszélőkén” keresztül kommunikálsz az alkalmazottal, viszont a meglepetés itt érkezik. Van egy kis cső amibe bele kell raknod a receptet és a pénzt. Majd ezt a csövön keresztül “felszippantják” és eljut a gyógyszertári alkalmazott kezébe, aki elküldi a krémet, és az aláírnivaló papírt ugyanúgy a kis csövön át.

4. Optimizmus vs. pesszimizmus

Ami más itt kinn és jobban tetszik, hogyha idegen emberekkel vagy együtt egy helyiségben, legyen az egy közért, hotel, vagy bármi, tuti, hogy egy kis laza beszélgetésbe elegyedtek valamiről. Az öreg nénik méginkább beszédesek. Nyilván felszínes párbeszédek ezek és nem köttök örökre szóló barátságot, de itt legalább nem érzed azt, hogy zárkózott, magába fordult emberekkel vagy körülvéve.

Tisztelet a kivételnek, ez azért Mo-n is megesik, de ott az emberek többsége lehajtott fejjel megy és nem nagyon kezdeményez beszélgetést senkivel sem. Ami a magyarokat illeti, sajnos híresek vagyunk a pesszimizmusunkról, a panaszkodásról és arról, hogy milyen szar nekünk. Az angol legalább minden köszönésnél érdeklődik a hogylétedről. Az más, hogy nem minden esetben vár választ, de ami még pozitívabb, hogy a válasza az esetek nagyrészében nem negatív, hanem pozitív ugyanerre a kérdésre.

Szinte bármelyik boltba bemész, az eladók odajönnek és megkérdezik hogy segíthetnek-e (nem nyomulós módon, hanem segítőkészen.) Sőt, Rád köszönnek, és mosolyognak, és illedelmesen el is köszönnek! Ebből az otthoni kereskedelemnek is lenne mit tanulnia.

5. Pénzbeli és fizetésbeli különbségek

Szinte összehasonlíthatatlan a két ország ebben a témában… Az USA-ban mások az adók is (államonként eltérnek), jóval magasabbak a fizetések. De ezzel szemben minden drágább is, mint otthon. Amíg Mo-n 1000 $ (kb. 292.000 Ft) már jó fizetésnek számít, itt akár megkeresheted egy Starbucksban.

Arányaiban jobbak a keresetek itt kinn, és ha ügyes vagy könnyen félre tudsz tenni, nem számít luxusnak, menni nyaralni, vagy akár több autót tartani. Otthon ehhez azért átlagon felüli fizetést kell kapj.

6. Nincs kerítés rengeteg házon

Annak ellenére, hogy a bűnözés mértéke elég magas az USA-ban, rengeteg ház épül kerítés nélkül. (nyilván a kertvárosra gondolok.) Lehet, hogy az is hozzásegít ehhez, hogy legális a fegyvertartás és a legtöbb államban lepuffanthatod a betörőt. (Ami vicces, hogy Virginia államban például, csak szemből lőhetsz rá!) Ahol mi lakunk most jelenleg, nagyon kedves szomszédaink vannak, és simán előfordul, hogy az autókat is nyitvahagyják. (Ez nyilván azért tényleg állam és környék függő)

7. Moziélmény

Mozinként változó, de a nagyobb városokban a mozik olyanok, mint Mo-n a VIP mozi, csak jobb verzióban. Az ülést fekvő pozícióba tudod alakítani, kimehetsz újratölteni a popcornt, nachost, és az üdítődet. Az üditőautomatában pedig mindenféle ízű Colat és egyéb italt választhatsz. Ami negatívum, hogy itt nincs helyreszóló jegy, ezért mindenképpen érdemes időben odaérned, ha jó helyet akarsz.

A. Éttermes mozik:

Ez egy külön hatalmas élmény, amikor meg tudsz vacsorázni a moziban. Egy adott menü van, nyilván nem óriási választékkal, és nem éppen a legegészségesebb ételekkel (gyorskaja leginkább) de attól még élvezhető. �

8. Sportok szerepe

Mo-n is van egy bizonyos sport kultúra, de ami itt van az USÁ-ban, az valami fenomenális. Nagyon pozitív, hogy egész családokat, baráti társaságokat összehoz a meccsnézés. Nyilván az amerikai foci, a kosárlabda, és a baseball azok, amik abszolút előnyt élveznek és szinte a csapból is ezek folynak. Itt az egyetemi csapatok komolyabb szintű bajnokságokban játszanak, mint otthon, ezért teljesen más kultúrája van az egésznek. Óriási élmény elmenni egy bárba, mondjuk egy Buffalo Wings-be (népszerű sportbár jó néhány hatalmas Tv-vel, különböző meccseket is tudsz nézni egyszerre) és végignézni egy meccset, élszurkolókkal. A legtipikusabb és legnépszerűbb ételek a csirkeszárny és a sör.

9. Indián kultúra

Amerikában szinte minden nemzet megtalálható, hiszen óriási a lakossága. Mivel a párom félig indián, a nagyszülei pedig teljesen, volt szerencsém betekinteni az indián kultúrába, és személyesen átélni több indián fesztivált. Eszméletlen élmény, amikor látsz szebbnél szebb indián öltözékekbe bújva több generációt, ahogy indián táncot lejtenek, míg a háttérben indiánok dobolnak és énekelnek. Teljesen libabőrözős érzést adott! Amikor a legutóbbit végignéztem, könnyet csalt a szemembe, olyannyira hatással volt rám. Valami fenomenális érezni azt az energiát amit közvetítenek! Egyben, ad egy kis betekintést arról, hogy milyen lehetett régen, amikor egy-egy szertartást, vagy rituálét gyakoroltak.

 

 

indian.jpg

 

 

 Amikor pedig egy indián rezervátumba mentünk el, ahol a boltokban minden egyes ember indián az különösen érdekes és picit fájdalomkeltő élmény volt. Hiszen ha abba belegondolunk, hogy elvették a földjeiket, és ki lettek telepítve a saját otthonaikból, igencsak szívfacsaró érzés. A párom nagymamája 10 éves koráig élt csak rezervátumban, ezért sajnos nem emlékszik sok mindenre. A jó néhány indián látványosság közül az egyik legmeghatározóbb az Őrült Ló szobor és múzeum, amit már volt szerencsém látni, igazán megindító és mély történelmet közvetít.

 

 

crazyhorse.jpg

 

 

10. Egészségügyi ellátás

Az USA-ban az egészségügy teljesen máshogy működik mint Magyarországon. Obama elnök bevezetett egy olyan programot, ami mindenkit kötelez arra, hogy fizessen egészségbiztosítást. Előfordul, hogy a munkáltató fizeti az ember után, mint otthon, de ez azért nem mindennapos. Ezt a rendeletet nagyon sokan nem méltányolták, és én a saját bőrömön is megtapasztaltam, hogy miért.

Nyilván rengetegféle verziója van a biztosításnak, de az én esetemben havonta kb. 90.000 Ft-nak megfelelő összeget fizetünk, és azt gondolnád, hogy ez sok mindent fedez. Hát sajnos nem. A legutóbbi számlán, amikor a bőrgyógyásznál voltunk az ekcémám miatt (mintát vett a bőrömből és kb.10 percet töltöttem az orvosi szobában) mindössze 4 dollár (kb. 1200 Ft) volt fedezve és a többit ugyanúgy ki kell fizetnünk, ami kb. 28.000 Ft-nak megfelelő összeg volt. Vagyis ez alapján teljesen feleslegesen fizetem havonta a 90.000 Ft-nyi biztosítási összeget.

Összesen eddig 8 hónapot töltöttem Amerikában és még rengeteg mindent nem láttam. Szóval lehetséges, hogy évek múlva ez a poszt más pontokat fog tartalmazni. Addig is, remélem okoztam vele néhány jó pillanatot Neked, Kedves Olvasó.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lifeisus.blog.hu/api/trackback/id/tr5012431363

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vendégposzt: 10 érdekes különbség Magyarország és az USA között 2017.04.19. 21:31:32

          Az USA-ban sok minden másképp működik, mint itt, és rengeteg olyan dolog van, amiről a filmekben nem hallhatunk.   Erről szól ez a vendégposzt, amit Judit, a Candle & Coconut blog írója készített. Hozzám hasonlóan neki is az a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása