Kép: George Redgrave/Flickr

Egyre többen érdeklődnek az önismerettel kapcsolatos tudás iránt, ám sokan még mindig teljesen fölöslegesnek tartják, pedig gyakorlatilag az élet minden területén ez kellene legyen az alap.

A kezem és a lábam azért nem remeg, de szép lassan hatalmas mennyiségű vér áramlik beléjük. Hát igen, tudományosan is meg van ám magyarázva ez a jelenség. Amikor az ember fél, vérrel telnek meg a végtagjai, hogy meneküléskor gyorsabban tudjon mozogni. És hányszor éreztem én már ezt!

Jelenleg az az oka, hogy egy kicsit be vagyok szarva ettől az egész blogolástól. Mert hát sohase volt még olyan munkám, ahol ennyire sokféle feladatot kellett végeznem, mint most. Az előbb pedig az jutott eszembe, hogy vajon képes leszek produkálni hetente annyi posztot, amennyit szeretnék? Valószínűleg igen, de pillanatnyilag ezt nem nagyon tudom elhinni. Egyvalamit viszont pontosan tudok: azt, hogy most azonnal el kell kezdenem tornázni. Az ugyanis helyre rakja a testemet, az egyszer biztos.

Na igen, már képes vagyok az alapján cselekedni, hogy mit üzen nekem a testem. Merthogy úgy általában véve ismerem magam. Ezt az utóbbi néhány évben sikerült összehoznom. Rengeteget segített nekem ebben a terapeutám, ezenkívül nagyon sok pszichológiai tárgyú anyagot olvastam, és figyeltem a gondolataimat.

Manapság bárki eljuthat erre a szintre, a lehetőségek száma nagyobb, mint bármikor. Megszámlálhatatlan mennyiségű önismereti tanfolyamot indítanak, és erről szóló könyvek tömkelege jelenik meg. Egyértelmű, hogy van rá igény, sokakat érdekel ez a téma.

Viszont azoknak a csoportja is elég nagy, akik egy divatos dilinek gondolják ezt az egészet. Úgy tartják, hogy mindenki keressen valami munkát, amiből el tudja magát tartani, élje azt a jó kis átlagos életet, és ne foglalkozzon ilyen hülyeségekkel, hogy önmaga megismerése. Szerintük az önismeret, mint olyan csupán arra jó, hogy sokan egy csomó pénzt kaszáljanak ezen a címen.

A sikeres munka receptje

Pedig lehet, hogy pont az hoz pénzt a konyhára, ha megismerjük magunkat. Malchiner Péter nemzetközileg elismert executive coach egy nagyon érdekes kutatásról ír a You are more című könyvében. A kutatás hét évig tartott, és az Innermetrix nevű amerikai cég végezte. Öt kontinensen, huszonöt országban, 197000 ember különböző képességeit mérték. Arra voltak kíváncsiak, hogy a tehetséges emberek tulajdonképpen miben jobbak az átlagnál.

Az derült ki, hogy gyakorlatilag semmiben. Azaz két dologban azért mégis: a nagyon sikeres emberek önismereti szintje kilencven százalék fölött van, és mindig hitelesen ehhez tartják magukat. Csak az a baj, hogy sokaknál ez a szint nem túl magas. A már említett könyv szerzője a LifeNetwork Lélekbúvár című műsorában arról beszélt, hogy az átlag embereknél ez általában ötvenöt-hatvan százalék, az olyan vezetőknél pedig, akik már elvégeztek néhány fejlesztő tréninget, hetven százalék.

Viszont ebből a kutatásból az derült ki, hogy nagyon is szükségünk van az önismeretre ahhoz, hogy sikereket érjünk el. Ha pedig nem ehhez tartjuk magunkat, az egy valóságos energiapazarláshoz vezethet. Mert ugye ilyenkor egy csomó energiát fektetünk olyasmibe, ami nem is nekünk való. Mint én, amikor elvégeztem a jogi egyetemet.   

Kép: Pixabay

Hogy miért tettem ezt, azt most nem részletezem, mert erről egy külön posztot lehetne írni. Az viszont tény, hogy rengeteg munkám volt benne. Ám az is biztos, hogy ha azt csinálom, amit a pályaválasztás idején egyáltalán nem tettem, nevezetesen egy kicsit megpiszkálom a dolgot, akkor gyorsan rájövök, hogy ez a jogászkodás finoman szólva nem az én asztalom.

Mindig is komoly erőfeszítésembe került, hogy ne kalandozzak el a paragrafusok magolása közben. Amúgy meg örülhetek, hogy én még csak a szellemi erőmet herdáltam el olyasmire, ami valójában nem is volt nekem való. Rengetegszer adok hálát az Égieknek, hogy amikor egyetemre jártam, még nem volt tandíj. Most aztán éghetne a pofám, hogy Édesanyám fölöslegesen csengette ki a pénzt az oktatásomra!

Így viszont nem ég, és a lelkiismeretem tiszta, mint a szűz hó. Ám amikor úgy döntöttem, hogy munkát akarok váltani, már tudatosan figyeltem arra, hogy mi illik hozzám. A helyzet az, hogy évekig kerestem az „igazit”, de mostanra végre sikerült megtalálnom. A sógornőm nemrég egy nagyon érdekes dolgot mondott ezzel kapcsolatban. Szerinte már húszéves koromban is az írással kellett volna foglalkoznom, én pedig teljesen egyetértek vele.

Mondjuk, akkoriban még nem biztos, hogy író lehettem volna, egyesek szerint ugyanis az ilyen munkához szükség van némi élettapasztalatra. A blogolás meg igencsak gyerekcipőben járt, talán még a pelenka is ott volt a fenekén. Ám akkor is olyasmit kellett volna választanom, ami összefügg az írással, hiszen abban vagyok igazán jó.

Jobb eredmény, ha a Nagy Őt keressük

Az önismeretre természetesen nemcsak a munkában, hanem a magánéletben is szükségünk van. A párkapcsolati tanácsadók nem győzik hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy jól ismerjük magunkat, mielőtt megválasztjuk a társunkat. Én pedig elvált szülők gyermekeként tudom tanúsítani, hogy igazuk van. Tényleg mindenkinek az lenne jó, ha úgy indulna neki a párválasztásnak, hogy tisztában van azzal, ki is ő valójában, mit bír elviselni, és mit nem. Na jó, van egy embercsoport, akiknek talán mégse lenne ez annyira szuper, méghozzá a válóperes ügyvédeknek. De sebaj: ha valami csoda folytán többé már nem lenne szükség a munkájukra, az önismeret segítségével könnyedén megtalálhatnák az új feladatukat!

Jobban kézben tartott élet

Amint a cikk elején már utaltam rá, azért is nagyon fontos alaposan megismernünk magunkat, mert így pontosan tudjuk, hogy mire, hogyan és miért reagálunk. Minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy én már eljutottam a kilencven százalék fölötti önismereti szintre, és ennek csak az előnyét látom.

Mert tényleg úgy élek, ahogy feljebb leírtam. Tisztában vagyok vele, hogy mit miért csinálok, és ha nem vagyok elégedett azzal, ahogy reagálok valamire, képes vagyok jó irányba terelni a gondolataimat. Na jó, azért van az úgy, hogy teljesen kicsúszik a kezemből az irányítás, de legalább már tudom, hogy mi ennek az oka. Általában akkor történik ilyesmi, ha kimerült vagyok.

Máskor viszont tényleg kézben tudom tartani az eseményeket. Pl. a már említett tornázás abszolút meghozta a várt eredményt. A végére teljesen ellazultam, megnyugodtam, és ami a legfontosabb: ismét magabiztossá váltam. Már egy cseppet sem kételkedtem abban, hogy szuper blogger lesz belőlem!

Önismeret mások érdekében

Az önismeret szó azt sugallja, hogy önmagunkkal kell foglalkoznunk, ám ez nemcsak a saját érdekünk, hanem a körülöttünk élőké is. Mert hát a helyzet az, hogy mindannyian hatással vagyunk a környezetünkre. És ahhoz, hogy jó hatással lehessünk rá, ugyancsak ismernünk kell magunkat. Mert ugye nem mindegy, hogy miképp viszonyulunk azokhoz, akikkel együtt élünk, vagy rendszeresen találkozunk.

Pl. a gyereknevelés és a kutyatartás közös jellemzője az, hogy mind a gyermekhez, mind a kutyushoz eszméletlenül sok türelemre van szükségünk. Ahhoz, hogy ezt megadhassuk nekik, tisztában kell lennünk a képességeinkkel. Pontosan kell tudnunk, meddig bírjuk cérnával, és mi az a pont, amikor már ugrunk. És természetesen azt is, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy mégse szakadjon el az a bizonyos cérna. Persze a legtöbb leendő szülő és gazdi nem foglalkozik ezzel. Márpedig a szeretteink kiegyensúlyozott és boldog életéhez erre ugyanakkora szükség van, mint mondjuk a megfelelő ennivalóra.   

Kép: Lori Branham/Flickr

Régen én sem tartottam ám fontosnak az ilyesmit, de ma már teljesen átérzem ennek a jelentőségét. Éppen ezért úgy gondolom, hogy jelen életkörülményeim között az a jó, ha egyedül vagyok. Most egyszerűen nem lenne türelmem se pasihoz, se kutyához, se gyerekhez! De hát azon vagyok, hogy ezek a körülmények változzanak.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot. Ha tetszett, szeretettel várlak a Facebookon is. Ha pedig hírlevelet szeretnél kapni, küldj egy emailt a lifeisusblog@gmail.com címre, és a tárgyba írd oda, hogy hírlevelet szeretnék.